Szerelmi dalkeringők

Johannes Brahms igen termékeny dalszerző volt: 43 év alatt, 1853 és 1896 között 190 zongorakíséretes szóló-dala, 20 duettje és 60 kvartettje jelent meg nyomtatásban. Az általa megzenésített versek egy részét olyan nagy költők írták, mint Goethe, Heine, Mörike vagy Rückert, de jelentős számú dalt komponált középszerű, ám a korban kedvelt pályatársaik szövegeire is, amelyekben bizonyára nem az irodalmi értéket, hanem a megzenésítés kedvező lehetőségeit látta meg. Közülük való Georg Friedrich Daumer (1800–1875) német költő és vallásfilozófus, aki nem kevesebb, mint 54 Brahms-dal ihletője volt. Az 1870-ben megjelent Szerelmi dalkeringők (Op. 52), illetve a nem sokkal később komponált Új szerelmi dalkeringők (Op. 65) szövegei Daumer 1855-ben kiadott Polydora, ein weltpoetisches Liederbuch című gyűjteményéből származnak. A Polydora különböző népek költészetéből fordított vagy utánköltött verseket tartalmaz, melyek közül a zeneszerző az Op. 52-es ciklus darabjaihoz orosz, lengyel és magyar eredetű szövegeket választott. A 16. és 18. dal szövege nem más, mint két Petőfi-vers („A szerelem sötét verem”, illetve „Reszket a bokor, mert madárka szállott rá”) szabad fordítása.

         A Szerelmi dalkeringőket Brahms 1868/69-ben komponálta négy szóló-énekhangra, négykezes zongorakísérettel; az inspirációt részben talán Schumann 1849-ben, azonos apparátusra készült Spanische Liebeslieder című ciklusából nyerte. A megjelenése után hatalmas sikert aratott, s azóta is töretlenül népszerű dalsorozat többféle formában ismert: az eredeti művet első kiadása után hamarosan maga a szerző írta át zongora-négykezesre, nyolc darabból zenekarkíséretes változatot is készített, az eredeti verziót pedig már életében gyakran adták elő szóló énekhangok helyett kórussal.

Az északnémet protestáns családban született Brahms élete nagy részében Bécsben élt és működött, s négykezes keringői, valamint két vokális keringő-sorozata nyilvánvaló hódolat a császárváros és nagy szülöttei, Franz Schubert és Johann Strauss előtt. Tizennyolc dal, végig ¾-ben – ebből az első hallásra képtelennek tűnő ötletből a zeneszerző miniatűr remekművek hihetetlenül változatos sorozatát alkotta meg. Schumann ciklusához hasonlóan, a Szerelmi dalkeringőkben sem szerepel mindegyik énekes minden egyes darabban: szólók, duettek és kvartettek váltakoznak a szöveg tartalmához és karakteréhez igazodva, és Brahms azt is megmutatja, hogy a ¾-es metrum milyen sokféle lehet: lágyan csörgedező, szenvedélyesen zakatoló, szélesen hullámzó – vagy éppen frivolan csipkelődő, mint a „Grazioso” előadói utasítással ellátott 6. dalban, amely egészen közvetlen módon idézi fel a bécsi báltermek hangulatát. A népi/népies szerelmi költészetre oly jellemző természeti képek, hasonlatok és metaforák a sorozat dalaiban finoman stilizált ábrázolást nyernek, s bár a Szerelmi dalkeringők elsősorban amatőr előadók számára, házimuzsikálás céljára készültek, a zenei szövésmód és kidolgozottság tekintetében a legtisztább kamarazene képviselői.