Szent Sebestyén vértanúsága

Gabriele d’Annunzio olasz költő és drámaíró 1910 őszén kérte fel Claude Debussyt, hogy komponáljon kísérőzenét születőben lévő misztériumdrámájához, a Szent Sebestyén vértanúságához. Az idő rövidsége miatt a hangszerelés egy részét a 1911. május 22-ére kitűzött párizsi bemutató karmestere, Debussy munkatársa, André Caplet végezte. A sajátosan köztes műfajú, a dráma, az oratórium, a balett és a pantomim elemeit keverő, francia nyelvű darab címszerepét a Gyagilev balett-társulatában feltűnt, kivételes színészi képességekkel rendelkező táncosnő, az egész vállalkozás ihletője, Ida Rubinstein játszotta. A bemutató langyos fogadtatásban részesült, a kritikusok fanyalogtak d’Annunzio terjengős, dagályos és homályosan fogalmazott szövegén – dicsérték viszont Debussy zenéjét, s egy pódium-változat összeállítását szorgalmazták. A művet ma általában ilyen pódium-változatban adják elő, Sebestyén prózai szövegeit megtartva vagy elhagyva, s Caplet összeállított egy négy tételes zenekari szvitet is, amit „Symphonic Fragments” címmel szoktak játszani.
A számtalan képzőművészeti alkotáson ábrázolt Szent Sebestyén életéről szinte semmit sem tudunk. A róla szóló V. századi legenda szerint Diocletianus római császár tisztje volt, akit keresztény hite miatt elítéltek, s egy fához kötözve lenyilaztak. D’Annunzio sajátos feldolgozásában keverednek a keresztény és a pogány, a misztikus és az erotikus elemek; a Szent alakja időnként Apollónnal illetve Adonisszal azonosul. Maga Debussy így írt erről egyik barátjának: „Mondanom sem kell, hogy Adonis imádása ebben a műben keveredik Krisztus imádásával . . . ez kétségkívül nagyon szép.” Az őt faggató riportereknek pedig többek között ezt mondta: „…ha nem is vagyok gyakorló katolikus vagy hívő, azért nem esik nehezemre, hogy felemelkedjem a miszticizmus azon magaslatára, melyet a költő drámája elér.”
Debussy zenéje énekes szólistákat (egy szopránt és két altot), kórust, továbbá hatalmas zenekari apparátust foglalkoztat, hat kürttel, négy trombitával, három hárfával. Az I. felvonás („A liliomok udvara”) két keresztény ikertestvér, Marcus és Marcellianus (a két alt-szólista) vértanúságáról, valamint Szent Sebestyén két csodájáról szól: a levegőbe lőtt nyílvesszeje nem hullik vissza a földre, majd extatikus táncot jár a máglya izzó parazsán. A II. felvonás („A mágikus szoba”) csillogó, színpompás zenekari hangzása a pogány mágusok szentélyét ábrázolja. A szoprán szólista által megszemélyesített Érigoné dallamát Szűz Mária éneke váltja fel, a szentély kapuja kinyílik, s mögötte feltárul a csillagos égbolt. A III. felvonás („A hamis istenek tanácsa”) rézfúvós fanfárjai Diocletianus császár udvarába vezetnek, ahol Sebestyén Krisztus szenvedéseit, a passiót beszéli el a császárnak – miközben a byblosi asszonyok Adonist siratják. A IV. felvonás („ A sebzett babérfa”) Sebestyén mártíriumát ábrázolja, s a passió-zene felidézése kapcsolatot teremt Krisztus és Sebestyén szenvedései között. A szünet nélkül következő V. felvonás („A Paradicsom”) kezdetén a szentek: vértanúk, szüzek és apostolok, valamint az angyalok kíséret nélküli kórusa köszönti Sebestyént, aki a mű folyamán itt először énekel (szoprán-szóló). A művet a 150. zsoltárt idéző szövegre írt kórus zárja.