Szent Erzsébet legendája







Árpádházi Szent Erzsébet – vagy ahogyan a nagyvilág inkább ismeri: Türingiai Erzsébet – az egyik legismertebb magyar szent. 1207-ben született, II. András magyar király és a meráni Gertrúd leányaként. Négy éves korában eljegyezték Hermann türingiai őrgróf fiával, az akkor 9 éves Lajossal, s gazdag hozomány kíséretében elküldték Wartburg várába, hogy új hazájában nevelkedjék. Már gyermekkorában megnyilvánult a szegénység iránti vágya, az elesettek iránti részvéte és tevékeny szeretete. Későbbi férjében megértő társra talált, ám Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult, s még útközben megbetegedett és meghalt. Erzsébet ekkor gyermekeivel együtt elhagyta a várat, és hátralévő éveit szegénységben, betegápolással és jótékonykodással töltötte. 1231-ben, 24 éves korában halt meg.            

Liszt Ferencet a Szent Erzsébet legendája megkomponálására Moritz von Schwind Wartburgban látható, a szent életének egyes jeleneteit ábrázoló freskósorozata ihlette, amelyet az osztrák művész 1855-ben festett. Az oratórium szövegkönyvét Liszt élettársa, Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegné vázlata alapján Otto Roquette német költő írta. A kompozíció 1857 és 1862 között keletkezett, ősbemutatója a pesti Vigadóban volt 1865-ben, a zeneszerző vezényletével, Ábrányi Kornél magyar szövegével. A mű két részből, benne három-három jelenetből áll. 1. Erzsébet Wartburgba érkezése. Egy magyar mágnás átadja a kis királylányt Hermann őrgrófnak. A gyermek Erzsébet és Lajos első találkozása. 2. Lajos őrgróf. A jelenet középponti eseménye a híres „rózsa-csoda”, abban a változatban, ahogyan Liszt Montalembert Erzsébet-életrajzából ismerhette: Lajos egy vadászatról hazafelé tartván, meglátja a várhegyről lefelé igyekvő Erzsébetet. A kérdésre, hogy hová megy egyedül, ifjú felesége ijedtében először azt válaszolja, rózsákat szedett, aztán bevallja, hogy egy betegnek vinne élelmet – s íme, a kenyér és bor illatos rózsákká változik, télvíz idején… 3. A keresztes lovagok. Lajos és Erzsébet búcsúja. 4. Zsófia őrgrófné. A 13. századi társadalmi konvenciókkal gyakran szembeszegülő Erzsébet viselkedésével elégedetlen anyós a 19. századi, romantikus felfogásban Ortrud-szerű, ördögi figura, aki fia halálhírére kiűzi menyét a várból a viharos éjszakába. A rettentő erejű viharban a vár kigyullad, s egyik tornya leomlik. 5. Erzsébet. A szent egy kis viskóban, hálás szegényei körében hal meg, az angyalok búcsúztatják. 6. Erzsébet ünnepélyes temetése. II. Frigyes német-római császár, a nép, s a keresztes lovagok jelenlétében magyar és német püspökök temetik el Erzsébetet.

            Az oratórium zenéje erős operai hatást, mindenekelőtt Wagner-hatást mutat. Liszt maga sorolja fel partitúrájának végén azt az öt kölcsönzött motívumot, amely a műben konkrét jelentéssel, többször visszatér. (Az utolsó jelenetben, illetve az azt megelőző zenekari közjátékban valamennyi motívum megjelenik.) Az első dallam egy Szent Erzsébet ünnepére való gregorián antifóna (Liszt valószínűleg nem tudta, hogy igazából portugáliai Erzsébetről szól), ezt intonálja a három fuvola csodálatos szólója rögtön a zenekari bevezető kezdetén, s ez a motívum a továbbiakban egyértelműen a szent alakjához kapcsolódik. A második Náray Lyra Coelestisének (1695) Szent Erzsébetről szóló éneke (5. jelenet, szegények kórusa és Erzsébet halála); a harmadik egy magyar népies műdal, amelyet Liszt Reményi Edétől kapott (ez válik az 1. jelenetben a magyar mágnás dalának központi témájává, de felhangzik például akkor is, amikor a Zsófia őrgrófnéval való drámai szópárbajban Erzsébet magyar királyi származására utal, vagy amikor az 5. jelenetben hazájára emlékezik); a negyediket már a zeneszerző is úgy említi, hogy „állítólag” a keresztes háborúk idejéből való zarándokének (valójában egy 17. századi szöveggel társított 18. századi sziléziai népdal, amely a 3. jelenet keresztes lovagjainak indulójában csendül fel először). Az ötödik nem más, mint Liszt híres „kereszt”-motívuma (a több gregorián dallam kezdetéről ismert szó-lá-dó motívum), amely a Dante-szimfóniától a h-moll szonátáig a zeneszerző nagyon sok művében felbukkan. A Szent Erzsébet legendájában a keresztes lovagok kórusának és indulójának fő motívuma.