Szélcsend és szerencsés hajózás, op. 27 – nyitány

Felix Mendelssohn (1809–1847) 1828-ban, 19 évesen komponálta második koncertnyitányát, a Szélcsend és szerencsés hajózást (Meeresstille und Glückliche Fahrt, op.27). A szimfonikus mű programválasztása főhajtás az idős Goethe előtt, ugyanakkor emlékezés az előző évben elhunyt Beethovenre is, aki azonos című kantátájában ugyanezt a két verset zenésítette meg.

Felix Mendelssohn (1809–1847) 1828-ban, 19 évesen komponálta második koncertnyitányát, a Szélcsend és szerencsés hajózást (Meeresstille und Glückliche Fahrt, op.27). Ezt a zseniális Szentivánéji álom nyitány előzte meg és további négy népszerű, önálló zenekari darab követte, amelyek a szimfonikus költemény műfaji előzményének tekinthetők (a Szentivánéji álom nyitányt utólag egészítette ki Shakespeare-kísérőzenévé). 1828 a szerző utolsó Berlinben töltött éve volt, csodagyerek-időszakának lezárása, ami után több éves utazás-sorozat következett. Ezek során nem csak élményeket szerzett, hanem zongoristaként, karmesterként és zeneszerzőként is szerepelt Európa-szerte. A Szélcsend és szerencsés hajózás még 1828 szeptemberében elhangzott Berlinben, privát körben, majd 1832-ben ugyanitt a Singakademie hangversenyén, a szerző vezényletével szólalt meg először nyilvánosan. 1834-ben, Düsseldorfban töltött két éves időszakának végén Mendelssohn átdolgozta és többször előadatta a nyitányt, és ezt a művet választotta kezdőszámnak első hangversenyéhez, amelyet a lipcsei Gewandhaus új vezetőjeként 1835. október 4-én dirigált.
Mendelssohn a mű címében két közismert Goethe-költeményére utalt (Szélcsend a tengeren; Szerencsés utazás), amelyek 1795-ben jelentek meg, és kezdettől párban szerepeltek a különféle kiadásokban. Tanárának, Zelternek köszönhetően már 12 évesen megismerkedhetett a költőfejedelemmel, és később is többször találkoztak. A szimfonikus mű programválasztása főhajtás az idős Goethe előtt, ugyanakkor emlékezés az előző évben elhunyt Beethovenre is, aki azonos című kantátájában ugyanezt a két verset zenésítette meg, szintén D-dúr hangnemben. Beethovennel ellentétben azonban Mendelssohn kizárólag a zenekar eszközeit használta mondanivalója kifejezéséhez, lemondva a szavak nyújtotta lehetőségekről.
A koncertnyitány a versek tematikájának megfelelően két részből áll, de a szerző nem lassú bevezetés és gyors főrész szokásos egymásutánjaként képzelte el a darabot, hanem saját szavai szerint „két tablót” kívánt egymás mellé állítani. Az 1. részben (Tiefe Stille herrscht im Wasser… / Mély csend uralkodik a vízben…) a mozdulatlanságot tükröző zene nem idillikus tájképet fest, ugyanis a gőzhajózás feltalálása előtt a szélcsend a mozgásképtelenséget, sőt a biztos halált jelentette a nyílt tengeren. A hosszan kitartott harmóniák és a sóhajszerű motívumok a folytonos várakozás és a szorongás érzetét keltik, majd a szólófuvola ad hírt az első szellő érkezéséről. Az átvezető szakaszban lassan, fokozatosan megélénkül a mozgás, és a 2. rész (Die Nebel zerreissen… / Felszakad a köd…) jellegzetes mendelssohni scherzo-zenével indul. Amíg Goethe verse a part megpillantásával véget ért, addig Mendelssohn a kódában a kikötőbe érkezést is megkomponálta és trombita fanfárral ábrázolta a megmenekülés örömünnepét. (Gombos László)