„Meglepő ez a stílusbiztonság, formálási készség, jellegzetes expresszivitás, ezek a merész harmóniák…” – írta Richard Strauss 1908-ban az akkor 11 éves csodagyermek, Erich Wolfgang Korngold E-dúr zongoraszonátájáról, amelyet nem kisebb művész, mint Arthur Schnabel vitt sikerre szerte Európában. Hasonló elismeréssel nyilatkozott a gyermek-zeneszerző tehetségéről többek között Giacomo Puccini, Jean Sibelius, Goldmark Károly, Bruno Walter és Arthur Nikisch is. A Bécsben élő ifjú első zenekari művét 14, első operáit 17 éves korában írta.Meredeken felfelé ívelő karrierje hirtelen fordulatot vett 1934-ben, amikor a világhírű filmrendező, Max Reinhardt Hollywoodba hívta, hogy Shakespeare Szentivánéji álomc. darabjából készülő filmjéhez komponáljon zenét. Az ezt követő években Korngold új műfajt teremtett: a szimfonikus filmzene műfaját – olyan nagysikerű produkciókban, mint többek között a Blood kapitány, a Koldus és királyfi, a Robin Hood vagy a Hét tenger ördöge. A II. világháború után tértcsak vissza a komoly műfajokhoz, ekkor született többek között hegedű- és gordonkaversenye és szimfóniája is.
Korngold a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-vígjátékhoz 1918-ban komponált kísérőzenét a schönbrunni Schlosstheater társulata számára.Az előadásnak olyan nagy sikere volt, hogy 1920-ban átvitték a Burgtheaterbe, s amikor a zenekart a szerződése máshová szólította, a komponista hamarjában átírta a zenét hegedűre és zongorára (a hegedűszólamot Rudolf Kolisch, a zongorát ő maga játszotta), így az előadások zavartalanul folytatódhattak. A hegedű-zongoraváltozatból négy tétel még 1920-ban megjelent nyomtatásban is, s ez a szvit-változat mind a mai napig Korngold egyik leggyakrabban játszott kompozíciója.
Az eredeti, zenekari kísérőzenéből publikált szvita hegedű-zongoraváltozatban is szereplő négy tétel mellett tartalmazza a darab nyitányát is. A mű zenekarában a bőgők nélküli vonóskar mellett, a kürtöt kivéve minden fúvóshangszerből csak egy szerepel;hárfával, harmóniummal és zongorával, valamint nagylétszámú ütős-gárdával kiegészítve. A nyitány csillogóan hangszerelt, pezsgően eleven zenéje után következő tétel az esküvőjére készülődő menyasszony szobájának hangulatát jeleníti meg. A 3. tétel, egy „groteszk gyászinduló” címadója a darab két legmulatságosabb szereplője: Holzapfel és a latin szavakat mindig rosszul használó Schlehwein (Mészöly Dezső fordításában Furkó és Lasponya). Lírai csellószólóval indul az Intermezzo (Kerti jelenet), s végül nagyszabású tánckép, az „ünnepélyesen mozgalmas” karakterű Hornpipe zárja a szvitet.