Siegfried-idill

1870 karácsonyán, Cosima születésnapján hangzott el először a Siegfried-idill, melyet Wagner a Siegfried harmadik felvonásának témáiból állított össze. A beteljesülő boldogság, a tettekre, harcokra készülő ifjúi erő dallamait vonultatja fel benne a szerző, a dráma tűzön áttörő, egész világot meghódító heroizmusát lecsillapítja, elcsendesíti.

Wagner életrajzírói szerint ez a nyugodtabb és egyensúlyra törekvő hang híven tükrözi a komponista kiegyensúlyozott élethelyzetét: műveit egyre nagyobb sikerrel játsszák, a Nürnbergi mesterdalnokok müncheni premierje (1868) meghozta a régóta áhított nagy áttörést, 1869-ben megszületett első fiúgyermeke (Siegfried Richard), a Nibelung-ciklus befejezéséhez közeledett, 1870-re elhárult az akadály Wagner és Cosima Liszt házassága elől. A művet kora reggel, a tribscheni villa lépcsőházában, Cosima szobájának ajtaja előtt mutatta be Wagner, a szimfonikus együttest ennek megfelelően kamarazenekari méretűre redukálta.

A Siegfried-idill tulajdonképpen a 18. századi szerenád-muzsikák kései leszármazottja. Zenei anyaga a Brünnhilde ébredését kísérő varázslatos dallammal indul. A folytatásban Siegfried kürtmotívuma csendül fel, majd a kompozíció tetőpontján az erdei madár éneke.