Seherezádé

Rimszkij-Korszakov (1844-1908) művének teljes címe így hangzik: Seherezádé. Szimfonikus szvit zenekarra az “Ezeregyéjszaka” nyomán, op. 35. Ez a megnevezés önmagában is program. Az arab mesegyűjtemény, melybe a 9. század eleje és a 15. század vége között indus, perzsa és egyiptomi elbeszélések is belekerültek. Az Ezeregyéjszaka igazán nemzetközivé akkor vált, mikor a 18. század elején egy francia fordítás révén eljutott Európába. A mesegyűjtemény kerettörténete annyira közismert, hogy aligha érdemes róla részletesebben beszélni: Sahrián szultán felbőszül női hűtlenségén, ezért megesküszik, hogy mindegyik feleségét megöli a nászéjszaka után. Egyedül Seherezádé ért ahhoz, hogy meséivel ezeregy éjszakán keresztül ébren tartsa férje érdeklődését, s így örökre magához láncolja.

 

Rimszkij-Korszakov a hatalmas gyűjteményből négy történetet választott ki szimfonikus zenekari szvitje számára. Az első Szindbádról, a tengeri hajósról, a második Kalender herceg tréfáiról, a harmadik az ifjú hercegnő és herceg szerelméről, a negyedik pedig egy bagdadi ünnepség forgatagáról és a viharos tengeren mágneshegynek ütközött és porrá zúzott hajóról szól. A komponista eredetileg mind a négy tétel fölé odaírta a mesékre utaló címeket, később mégis törölte azokat, hogy ne befolyásolják a hallgató fantáziáját. Még érdekesebb, hogy Rimszkij-Korszakov legelőször műfajcímeket akart adni a tételeknek, mint Preludium, Ballada, Adagio és Finale. Ezzel még inkább elterelte volna a figyelmet a zene programjáról.

 

A szvit 1888-ban született, s a szerző Vlagyimir Sztaszovnak, a nála húsz évvel idősebb kritikusnak és írónak ajánlotta. Sztaszov fontos szerepet játszott a kor orosz zenéjének kialakulásában, az Ötök csoportjának támogatásában – ahova Balakirjev, Muszorgszkij, Borogyin és Kjui mellett Rimszkij-Korszakov is tartozott -, és megírta a csoport több tagjának életrajzát, köztük Rimszkij-Korszakovét is. 
A partitúra nagy, romantikus zenekart vonultat fel, fa- és rézfúvósokkal, több ütőhangszerrel, hárfával és teljes vonóskarral. Emellett meghatározó szerepet játszik a szólóhegedű, amely a címszereplőt, Seherezádét személyesíti meg. A mese többi szereplőjét is jellegzetes hangszerek és hangszercsoportok jelenítik meg: a szultán, Sahriár képét elsősorban a mély harsonák és a tuba festik meg; Szindbád hajója a csellók által megrajzolt hangzatfelbontás-hullámokon siklik; Kalender herceget a fagott mutatja be, a szerelmeseket pedig a két hegedűszólam szimbolizálja.

 

A kerettörténet két szereplőjének megmintázásával indul a szvit. Előbb a félelmetes szultán szólal meg. Ezt mutatja a zenekar mély regisztere, a harmónia és kíséret nélküli unisono bosszúvágyó hangja. Ezt váltja fel a fafúvók kara, a hárfa és a szólóhegedű érzéki melódiája, Seherezádé mesekezdő dallama.