Seherezádé – dalciklus

Maurice Ravelt kisgyermekkora óta ellenállhatatlan erővel vonzotta a keleti mesék világa. E dalciklussal Ravel egyébként korántsem “írta ki magából” a Kelet témáját: számos barátjának emlékezete szerint a harmincas években, nem sokkal halála előtt is egy az Ezeregyéjszakából merítő, arab témájú meseopera írásának gondolata foglalkoztatta.

Maurice Ravelt kisgyermekkora óta ellenállhatatlan erővel vonzotta a keleti mesék világa. Alkotóként először az 1890-es évek végén tett kísérletet, hogy e vonzalmát zenében is megfogalmazza, de az Antoine Galland 1704-ben megjelent Ezeregyéjszaka-fordítása nyomán megkezdett Shéhérazade opera (amelyre, a zeneszerző saját szavai szerint, “nagy hatást gyakorolt az orosz zene”) végül befejezetlen maradt. Csupán a nyitány hangzott el nyilvánosan (1899 májusában), a hűvös fogadtatás azonban jó időre elvette a zeneszerző kedvét a folytatástól, s évekkel később már maga is úgy vélte, hogy “a nyitány szegényes, és annyira telve van az egészhangú skálarendszerrel, hogy egész életemre elegem lett belőle“.

A következő kísérlet, egy közeli jóbarát, Tristan Klingsor verseinek megzenésítése viszont már eljutott a befejezésig. A három dalból álló Seherezádé-ciklus 1903-ban született, s az azt megelőző F-dúr vonósnégyes viszonylagos szigorúsága után (“konstruktív zenei felépítésre törekedtem” – mondta arról Ravel) szinte lírai kompenzációnak is mondhatnánk az életműben. Zenei nyelvén egyértelműen Debussy hatása érezhető; az inkább beszélő, mint éneklő vokális szólam néhol mintha az ő Pelléas és Mélisande-ját idézné. Ez a hatás az első, Asie (“Ázsia”) című dalban a legvilágosabb, de ennek gazdag zenekari anyagában Ravel egyszersmind a félbehagyott Seherezádé-opera töredékeit is felhasználta. A második dal, “A varázsfuvola” (La Fl?te enchantée) az Asie pátoszával intimebb hangvételt állít szembe; a zenekar szinte áttetszővé válik. A sorozatot záró L’Indifférent (“A közönyös”) – mintha a közvetlen Debussy-hatástól való megszabadulás útját járnánk végig – immár dallamosabb énekszólamával kelt még inkább “raveles” hatást.

E dalciklussal Ravel egyébként korántsem “írta ki magából” a Kelet témáját: számos barátjának emlékezete szerint a harmincas években, nem sokkal halála előtt is egy az Ezeregyéjszakából merítő, arab témájú meseopera írásának gondolata foglalkoztatta.