Mindössze három hónappal a mű drezdai ősbemutatója után, Richard Strauss (1864-1949) 1911 májusában a budapesti operaház színpadán vezényelte legújabb operáját, A rózsalovagot (Der Rosenkavalier). Mint mindenütt, ahol csak előadták e zenés komédiáját, nálunk is kirobbanó volt a siker. A rózsalovag különleges népszerűségét jól mutatja, hogy a szerző életében még majdnem százszor vitték színre a magyar fővárosban, míg például a Salomét "csak" ötvennyolcszor. A siker titka talán az a kettősség, ami a történetileg megkésettnek tűnő opera buffában folyamatosan érzékelhető: a cselekmény hagyományos vígjátéki szerkesztése, tipikus francia komédiaalakjaival, és a változó idő, az elmúlás folyamatos jelenléte a mű hátterében. Elegendő, ha a marsallné reggeli fésülködés közben mondott szavaira ("Az idő különös dolog. Néha felkelek éjszaka és megállíttatom a ház összes óráját."), vagy az opera zenéjének bécsies hangulatára, a keringők világának megidézésére gondolunk. Néhány évvel az I. világháború előtt a valcerek már a császárváros múltjához tartoznak, s a Monarchia legfényesebb korszaka utáni nosztalgia zenei szimbólumai.

Richard Strauss és a szövegíró, Hugo von Hofmannsthal számára a Monarchia aranykorának légköre egyben a fiatalságukat is jelentette. Ahogy az emlékképekben különböző idősíkok csúszhatnak egymásba, éppúgy keverednek kaleidoszkópszerűen a különböző korok, stílusok, a kitalált és valóságos személyek, szokások az operában. Hofmannsthal elbécsiesítette angol, francia eredetű barokk-rokokó figuráit, beillesztve őket Mária Terézia korának társadalmi közegébe, ugyanakkor tisztán fantáziája szülte a leánykérés ceremóniáját, az ezüstrózsa átnyújtását, és magát a rózsalovag fogalmát is. Történetileg nem illeszkedik a csak 1820 végére általános divattá váló keringő sem Mária Terézia Bécséhez. Az első felvonás Mozart Figaro házasságának sajátos parafrázisa: a grófnét a kissé szabadosabb marsallnéval, Cherubint pedig a már fiatalember Octaviannal állíthatjuk párhuzamba. A második felvonásban a tipikus Moliere-féle karaktereknek jut a főszerep, a lesüllyedt falusi dzsentri Ochs bárónak és a mindenáron felfelé törő polgár Faninalnak, Sophie apjának. A harmadik felvonásban a csapdába csalt és nevetségessé tett Ochs báróban Falstaff alakja és jelleme köszön vissza.

1945-ben, a nagyközönség évtizedeken át tartó lelkesedésének köszönhetően, Strauss az operából néhány részt kisebb apparátusra dolgozott át, és önálló zenekari szvitként fűzött össze. A Rózsalovag-szvit impozáns keresztmetszetét adja a dalmű "az olaj és az olvasztott vaj" simaságával áradó zenéjének. Az I. tételben a rózsalovag Octavian belépőjét és az azt követő duettjét Sophie-val, a II. tételben Ochs báró keringőjét, a III. tételben a tenor áriáját az első felvonásból, a IV. tételben az első felvonás reggeliző jelenetét, az V. tételben a marsallné, Octavian és Sophie tercettjét halljuk. Végül a VI. tételben Sophie és Octavian záróduettje zárja le a szvitet.