Rózsalovag-szvit, op. 59

Richard Strauss (1864–1949) és A rózsalovag (1911) szövegírója, Hugo von Hofmannsthal számára a Monarchia aranykorának légköre egyben a fiatalságukat is jelentette. Ahogy az emlékképekben különböző idősíkok csúszhatnak egymásba, éppúgy keverednek kaleidoszkópszerűen a különböző korok, stílusok, a kitalált és valóságos személyek, szokások az operában. Az első felvonás Mozart operájának, a Figaro házasságának sajátos parafrázisa: a grófnét a kissé szabadosabb marsallnéval, Cherubint pedig a már fiatalember Octaviannal állíthatjuk párhuzamba. A második felvonásban a tipikus Molière-féle karaktereknek jut a főszerep: a lesüllyedt falusi dzsentri Ochs bárónak és a mindenáron felfelé törő polgár Faninalnak, Sophie apjának. A harmadik felvonásban a csapdába csalt és nevetségessé tett Ochs báróban Falstaff alakja és jelleme köszön vissza.

1945-ben a nagyközönség évtizedeken át tartó lelkesedésének köszönhetően Strauss az operából néhány részt kisebb apparátusra dolgozott át, és önálló zenekari szvitként fűzött össze. A Rózsalovag-szvit impozáns keresztmetszetét adja a dalmű „az olaj és az olvasztott vaj” simaságával áradó zenéjének. Az első tételben a rózsalovag Octavian belépőjét és azt követő duettjét Sophieval, a második tételben Ochs báró keringőjét, a harmadik tételben a tenor áriáját az első felvonásból, a negyedik tételben az első felvonás reggeliző jelenetét, az ötödik tételben a marsallné, Octavian és Sophie tercettjét halljuk. Végül a hatodik tételben Sophie és Octavian befejező duettje zárja le a szvitet.