Az 1844-ben készült kompozícióban Berlioz Benvenuto Cellini című operájának két részletét – az első felvonás szerelmi kettősét (Andante) és a karneváli jelenetet (Allegro vivace) – dolgozta át.

A két téma egymáshoz rendelését az opera dramaturgiája is indokolja. Teresa, a bíboros kincstárnokának gyermeke Cellinit, az ötvöst szereti, de apja a lányt Fieramoscának, a szobrásznak szánja. Cellini éjszaka belopódzik Teresa szobájába. Szerelmi kettősük az olasz dalok édes stílusában kezdődik, de a férfi vallomása fokozatosan áthevíti az egyre szenvedélyesebbé váló jelenetet. Azt tervezik, hogy Cellini Teresát a karnevál idején megszökteti (tervüket „természetesen” kihallgatja Fieramosca).

A karnevál, ez a nagyszabású és drámai tabló Berlioz egyik legnagyszerűbb színpadi jelenete. Magával ragadó színes forgataga, elementáris, sodró-kavargó zenéje, a délvidéki népünnepély pontosan megidézett hangja és színvilága. Kroó György így jellemezte zenetörténeti jelentőségét: „A nürnbergi mesterdalnokok (Wagner) második felvonását záró nagy tömegjelenet és a Borisz Godunov (Muszorgszkij) Kromi tablója Berlioz Római karneválját tisztelheti szellemi elődjének.” Berlioz a nyitány sodró Allegróját a karneváli forgatag hullámzó, álarcos tömegének (kórus) három témájából szerkesztette: „Venez, venez peuple de Rome” (Jöjjetek, jöjjetek, rómaiak); „Mais déjà la foule, Dans l’ombre et la nuit” (De már a tömeg az árnyékban, éjben); „Ah sonnez trompettes” (Harsanjanak a trombiták).