Az 1884-ben komponált Stabat Mater hihetetlen sikere után Dvořák számos külföldi felkérést kapott hasonló, nagyszabású vokális művek írására – így született meg A kísértetmenyasszony Birmingham, a Szent Ludmilla pedig Leeds számára. Bár a siker ezek bemutatóin sem maradt el, a zeneszerző elégedetlen volt újabb műveivel: úgy érezte, a Stabat mater mindenkihez egyformán szóló, egyetemesen emberi tartalmával szemben ezekben túlságosan megkötötték fantáziáját a jelentéktelenebb szövegek. A VIII. szimfónia befejezése után ezért úgy határozott, ismét önmaga számára, s nem megrendelésre zenésíti meg a halotti mise hagyományos szövegrészeit. A kompozíciós munka (a partitúra ezúttal alighanem némi szimbolikus igénnyel kerekített dátumai szerint) 1890. január 1-től október 31-ig tartott, s a mű először a Birminghami Zenei Fesztiválon csendült fel, 1891. október 9-én.
 Mint a bemutató helyszíne is tanúsítja, Dvořák Requiemje elsősorban nem liturgikus, hanem koncerttermi megszólaltatásra készült, a szertartás rendje és tartalma azonban természetesen részben a zenei forma alapjává is vált. A mű így két nagy részre oszlik: az elsőben, mely az Introitust, a Gradualét és a Sequentiát (a Dies irae-t) foglalja magában, a fájdalom, a bűnbánat és a megszabadulásért való könyörgés nyer zenei kifejezést; az Offertorium, Sanctus és Agnus alkotta második rész viszont a vigasz és a remény hangjait szólaltatja meg. (A Sanctus és az Agnus között Dvořák a sequentia záró szövegrészét, a Pie Jesut is megzenésíti – a régi hagyománytól való ilyen eltérésre talán Verdi Requiemjének példája inspirálhatta.) A két nagy rész kontrasztját azok nyitótételei is kiemelik: a mű kezdetén megszólaló dallam tétova ritmikája mintha gregorián éneket idézne, de fájdalmasan kromatikussá torzított hangokon; az Offertorium tételben megszólaló Quam olim Abrahae fúga viszont egy régi cseh himnusz dallamát írja körül: „Énekeljünk örömmel, dicsérjük az Atyaistent!” A két rész hangulati kontrasztját mégsem szabad túlságosan eltúloznunk: a nyitó dallam, igazi szimfonikus modorban, át- meg átszövi az egész kompozíciót.