A nyolcvanöt éves Giuseppe Verdi egy vallásos művekből álló sorozattal, az 1898-ban megjelentetett Négy szent énekkel (Quattro pezzi sacri) zárta művei sorát. A bemutatóra (a szerző kívánsága szerint az Ave Maria nélkül) 1898. április 7-én, a párizsi Operában került sor. Az Ave Maria (no. 1) 1889-ben készült négy szólóhangra (vagy vegyes karra) egy zenei lap felhívása nyomán: egy rejtélyes skálát jelentettek meg azzal a céllal, hogy azt az olvasók harmonizálják meg. A skála a négy szakaszban más és más szólamban szól hosszú hangokon, először a basszusban, majd az altban, a tenorban és a szopránban. A Stabat Matert (no. 2) a mester vegyes karra és nagy zenekarra komponálta 1896-97-ben. A Szűz Mária fájdalmát ábrázoló szakaszokat drámai kitörések szakítják meg, a lángok és az utolsó ítélet említésekor szinte a Requiem Dies iraejét halljuk. A Laudi alla Vergine Maria (no. 3) talán már 1888-ban elkészült négy női szólóénekesre vagy női karra. Az olasz szöveg a Paradicsom utolsó, 33. énekének imája Szűz Máriához Dante Isteni színjátékából. A Te Deumot (no. 4) Verdi 1895-96-ban komponálta kettős vegyes kara és nagy zenekarra. Az idős mester ezt a legjobb művének nevezte, és az volt a kívánsága, hogy a partitúrát vele együtt temessék el.