Petruska

A Petruska című balett Igor Sztravinszkij (1882-1971) “orosz korszakának” kiemelkedő alkotása. 1910-11-ben keletkezett, a Tűzmadár nagysikerű bemutatója után, de még a Tavaszi áldozat (Sacre du printemps) megírása előtt. A mű létrejöttéről Sztravinszkij így számol be:

 

“A Sacre du printemps komponálása hosszú és fáradságos munkának ígérkezett, ezért mielőtt belefogtam, mintegy pihenésképpen valami ŤKonzertstückť-szerű darabot akartam írni, melyben a zongora kap főszerepet. Miközben ezt a művet komponáltam, valóságos vízióm támadt egy hirtelen elszabadult paprikajancsiról, aki a maga zuhatagszerű ördögi arpeggióival végsőkig csigázza a zenekar türelmét, ez viszont fenyegető fanfárokkal válaszol neki. Ebből iszonyatos zenebona kerekedik, amely, tetőpontjára jutván, a szegény paprikajancsi fájdalmas és panaszos összeomlásával ér véget. Mikor elkészültem a bizarr kis darabbal, órákat sétáltam a Genfi-tó partján, és kerestem a címet, amely egy szóval kifejezi zeném karakterét s következésképpen hősöm alakját is.

 

Egy nap nagyot ugrottam örömömben. Petruska! Minden országok minden vásárainak örökös szerencsétlen flótása! Megvan, ez az, megtaláltam a címet! Nem sokkal később Gyagilev látogatott meg Clarensban, ahol ekkoriban laktam. Nagyon megdöbbent, amikor a Sacre vázlatai helyett, melyre pedig számított, frissen elkészült darabomat játszottam el, amiből később a Petruska második képe lett. A kis darab annyira megtetszett neki, hogy nem hagyta annyiban, biztatni kezdett, hogy dolgozzam ki bővebben a paprikajancsi szenvedéseit, és csináljak belőle egy teljes táncjátékot. Svájci tartózkodása alatt, az én ötletem alapján, nagy vonásokban együtt kidolgoztuk a darab témáját és cselekményét. […] Gyagilev, megállapodásunk szerint, Benois-ra bízta a balett egész színpadi feldolgozását, a díszleteket és a jelmezeket is.”

 

Gyagilev, a párizsi Orosz Balett nagytehetségű vezetője volt tehát, aki a Petruska megírására ösztönözte Sztravinszkij-t. (Az ő megbízása nyomán született többek közt a Tűzmadár és a Sacre is). A táncjátékot 1911 júniusában mutatta be Gyagilev együttese a párizsi Châtelet színházban. Bár Sztravinszkij egy évvel korábban a Tűzmadárral már meglehetős hírnévre tett szert, az igazi sikert és népszerűséget a Petruska hozta meg számára.

 

Sztravinszkij burleszkje (így jelölte a Petruska műfaját) négy jelenetre, négy képre tagolódik. A cselekmény az 1830-as évek Pétervárán, az Admiralitás téren játszódik, a farsangi vásár idején. A színpadon sokadalom: árusok, bámészkodók, részegek, kintornások. Sztravinszkij muzsikája fantasztikus élénkséggel jeleníti meg a zsibongó tömeget: apró motívumok ismétlődnek és váltják egymást vágásszerű hirtelenséggel, különböző, egymással össze nem illő zenei rétegek kerülnek egymás fölé, a két kintornás feltűnésekor pedig egy-egy korabeli utcadal hangjai szűrődnek ki a kavargásból. Ezeken a partitúraoldalakon már teljes érettségében áll előttünk az az ostinato- és montázstechnika, az a villódzóan színes hangszerelés, ami a későbbi Sztravinszkij-műveket is oly összetéveszthetetlenül egyénivé tesz. A színpad közepén egy öreg mutatványos kezdi szórakoztatni a tömeget. Fuvolájával életre kelti a három bábut, Petruskát, a Balerinát és a Mórt, akik vad táncra perdülnek. Itt hangzik el a híres “Orosz tánc”, a balett legismertebb részlete.

 

A második kép Petruska szobájában játszódik. A varázslat őt több emberi érzéssel és szenvedéllyel ruházta fel, mint a másik két bábut. Szenved saját csúfsága és a mutatványosnak való kiszolgáltatottsága miatt. A szerelemben keresne vigasztalást, de a Balerina elmenekül előle. A jelenet elején halljuk először Petruska témáját, amely kezdetben (a klarinétokon) meglehetősen groteszkül hat, majd később (a rezeken), amikor Petruska a mutatványost átkozza, fenyegető jelleget ölt. Sztravinszkij beszámolója szerint ennek a jelenetnek a zenéje készült el elsőként; ez magyarázza, hogy a zongorának itt kiemelkedő szerep jut.
A harmadik kép helyszíne a Mór szobája. Ő buta és gonosz, ám mégis több szerencsével járt, mint Petruska: vonzó küllemével sikerült elcsábítania a Balerinát. A Mórt keleties koloritú, fojtott hangzású zenével ábrázolja Sztravinszkij. Ezután dobpergés hallatszik: betoppan a Balerina. A szerecsen és a lány táncra perdül: keringőjükhöz két Lanner-melódiát vesz kölcsön Sztravinszkij, azonban a dallamokat a hangszereléssel teljesen elidegeníti, groteszkké varázsolja. Egyszerre Petruska ront be a szobába, a féltékenységtől őrjöngve; a Mór azonban kidobja.
A befejező kép ismét a pétervári Admiralitás téren játszódik, ahol a farsangi mulatság időközben a tetőpontjára ért. Egymás után vonulnak el szemünk előtt az orosz vásárok jellegzetes figurái: a dajkák, a medvetáncoltató, a cigányok, a kocsisok, végül a maskarák. Mindannyian eljárnak egy-egy táncot, így a negyedik kép első fele hatalmas táncfűzérré áll össze. Egyszer csak kiáltás zavarja meg a mulatságot: a Mór üldözőbe vette Petruskát, s miután kijutottak a bábjátékos bódéjából, a tömeg szemeláttára leszúrta őt. Rendőrt hívnak, a mutatványos azonban bebizonyítja, hogy Petruska csupán szalmával kitömött bábu volt. Az emberek erre szétszélednek, ám ekkor a színpad fölött megjelenik Petruska szelleme, aki megijeszti és kigúnyolja a mutatványost.

 

Sztravinszkij később az alábbi megjegyzést fűzte darabjához: “Az én felfogásom szerint Petruska szelleme az igazi Petruska, és ennek megjelenésével a játék végén az a Petruska, aki eddig játszott, puszta bábuvá válik. Magatartása nem diadalt és nem tiltakozást jelent, mint ezt gyakran állítják; sokkal inkább azt mutatja meg a közönségnek, hogyan vezette eddig őket az orruknál fogva.”