Kis ünnepi mise

Gioacchino Rossini nevéről ma mindenkinek a Sevillai borbély jut eszébe. Pedig a 19. század első negyedének legünnepeltebb operaszerzője írtmásműfajú darabokat is, és legjelentősebb művei között két egyházi kompozíciót is találunk: a Stabat matert és a Petite messe solennelle-t (Kis ünnepi misét). Ez utóbbi a zeneszerző pályájának utolsó alkotókorszakában, 1863–64-ben keletkezett, akkor, amikor a testi és lelki betegség évtizedei után, Párizsban „újjászületve” egészségi állapota drámaian javult, híres humorérzéke is visszatért, és újra komponálni kezdett. A mise ajánlása LouisePillet-Will grófnénak szól, a műugyanis a zeneszerző párizsi baráti köréhez tartozó Pillet-Will házaspár házikápolnájának felszentelése alkalmával szólalt meg először. Ez magyarázza a szokatlanul kis létszámú előadó-apparátust, amelyaz eredeti verzióban csak egy 12 tagú kórusból, a kórusból kiváló négy szólistából, valamint két zongorából és egy harmóniumból áll. Rossini1866-67-ben készítette el a darab zenekari változatát, melynek bemutatójára 1869-ben, három hónappal a komponista halála után került sor.
A mise címében foglalt „kis” jelző csak az eredeti előadó-apparátusra vonatkozhat, hiszen a 14 tételből álló, több mint 80 perces mű minden, csak nem kicsi. Rossini a mise állandó részein túl,Preludioreligioso címmel megkomponálta a felajánlási zenét, egy tisztán hangszeres tételt is (ezt a zenekari változatban is az orgonista játssza szólóban), skésőbb még azO salutarishostiahimnuszt is beillesztette a Sanctus–Benedictus és az Agnus Deiközé. A zenekar-kíséretes tételek mellett a Kyrieközéprésze, a„Christeeleison”, illetve a szokatlanul rövid Sanctus–Benedictus tétel a cappella, kíséret nélkülhangzik fel. A mise zenéjében többféle stílus él együtt:a gyakran kimondottan operai hangvételű áriák mellett Palestrina korát idézi a „Christeeleison”kórus (az újabb kutatások szerint Rossini ezt a részt szinte egy az egyben nagyra becsült zeneszerző-barátja,Louis Niedermeyer egyik miséjéből vette át), sa barokkos polifónia, a „stileantico” ragyogó példája a Gloriailletve a Credotömb végén felhangzó két kórusfúga. A mise leghosszabb szövegű részét, a Credót (a Hiszekegyet) a komponista feltűnően összefogottankomponálta meg, középpontjában egyetlen különálló tétellel,a merész harmóniaváltásokkal teli „Crucifixus”-szal.Harmóniailag nem kevésbé izgalmas az O salutarishostia himnusz, illetve a megrendítően komoly Agnus Dei, amelyben Rossini számára a „miserere” („irgalmazz”) szó a legfontosabb:a tétel csúcspontján az alt szólista kétségbeesetten, félhangonként felfelé kapaszkodva könyörög Isten irgalmáért.
A zeneszerző a rá jellemző szarkasztikus humorral „öregkorom utolsó halálos bűnének”-nek nevezte miséjét, és a mű eredeti kéziratába nem csak a grófnénak, hanem Istennek szóló ajánlást is írt: „Istenem! Itt van ez a szegény kis mise. Vajon megszentelt zenét vagy elátkozott zenét írtam? Tudod jól, hogy vígoperák komponálására születtem! Egy kevés tudás, egy kis szív, ez minden. Légy áldott, és adj nekem helyet a Paradicsomban. G. Rossini. Passy 1863.”