Peer Gynt – részletek a kísérőzenéből

Henrik Ibsen 1867-ben fejezte be Peer Gynt című színpadi művét. Eredetileg nem drámának szánta, csak a keletkezéstörténet utolsó fázisában döntött úgy, hogy a szűk körben tartott felolvasásokon már igen sikeres költeményt színpadra alkalmazza. Ő maga kérte fel 1874-ben Edvard Grieget, hogy komponáljon kísérőzenét a dráma ősbemutatójára, amelyre végül 1876-ban került sor.

Peer Gynt egy önmagát kereső, az adott valóságból nagyratörő hazugság-álmokba menekülő, mindennapi ember. A mesék világában él, ezeket költi át úgy, mintha vele történtek volna meg. Megszöktet egy lányt egy esküvőről, emiatt menekülnie kell. Beleszeret egy hívő házaspár leányába, Solvejgbe, de a lány eleinte visszautasítja, mert fél tőle. Mégis, amikor Peer egyik küzdelme során már majdnem elvész, Solvejg imádsága menti meg őt. Anitra személyében egy egzotikus nő is színpadra kerül, egy arab törzsfőnök leánya, akit Peer meg akar szerezni magának, de a lány szintén elmenekül előle. A történet végén a szimbolikus nevű Gomböntő így összegez: Peer nem volt sem elég jó, sem elég gonosz, ezért nem juthat sem a mennybe, sem a pokolba. Nem tudott önmaga lenni, ezért olyan, mint a fületlen, tehát haszontalan gomb, s mivel az Úr nem pazarol, be kell olvasztani és újra kell önteni. A kétségbeesett Peert végül Solvejg hűséges szerelme menti meg: Peer Gynt ereje abban rejlik, hogy nők állnak mögötte: édesanyja (Aase) és Solvejg.

Edvard Grieg több mint húsz tételnyi zenét komponált Henrik Ibsen drámájához. A kísérőzene tételeiből később két hangversenyszvitet is összeállított, melyek napjainkban is gyakran hallhatók koncertpódiumon. A kísérőzene olyan közismert tételei szerepelnek bennük, mint az „Anitra tánca”, „Solvejg dala”, vagy „A hegyi király csarnokában”, amelyben Peer, miután a feldühödött esküvői vendégek elől menekülve beverte fejét egy sziklába, felébred, s a hegyi manók közt találja magát. A tétel makacsul ismétlődő, egyre hangosabb dallama a manók egyre intenzívebb gúnyolódását ábrázolja.

Grieg kísérőzenéje nem Ibsen drámájának modernségét ragadja meg, hanem inkább a vadregényes északi erdők misztikus lényekkel benépesített világát mutatja be. 1948-ban Harald Saeverud norvég zeneszerző új kísérőzenét komponált a Peer Gynthöz, Grieg zenéjét napjainkban inkább csak részleteiben – gyakran ironizálva – idézik a színmű előadásain.