Passacaglia, op. 1

Webern első opus-számmal jelölt műve 1908-ban, a Schönbergnél folytatott tanulmányok lezárásakor, afféle diplomadarabként készült. A szertelenségre hajló, szélsőségesen romantikus fiatalembert Schönberg mindenekelőtt a fegyelmezett formálásra igyekezett rávenni. Hogy sikerrel, azt egyértelműen bizonyítja ez a régi barokk basszus-variációk szerkezetét követő zenekari darab. A téma mindössze nyolc hangnyi. Akár igazi barokk passacaglia-basszus is lehetne – egy hang híján. A “d-cisz-b” kezdet után ugyanis a várt “a” helyett “giszt” ír Webern. Ez a különös fordulat teszi igazán egyénivé az alapmelódiát. (A folytatás hagyományosnak mondható: “f-e-a-d”).
 A basszus bemutatása után 23 variáció következik. Webern természetesen nem tagadhatja meg önmagát, a variációk közt akadnak romantikusan áradó dallamúak, s különleges hangszínekben bővelkedők. Nyilvánvaló, hogy a fiatalember nem csak a barokk mesterműveket tanulmányozta intenzíven, hanem Schönberg és Mahler partitúráit, illetve Brahms IV., e-moll szimfóniájának híres passacaglia-szerű zárótételét is.