Mascagni (1863-1945) nevéről a hálás, vagy inkább hálátlan utókornak csak egyetlen mű címe ugrik be azonnal, az egyfelvonásos Cavalleria rusticana (Parasztbecsület). Mascagni tehetségét már fiatal korában felfedezték, és bár kezdetben apja hevesen tiltakozott ellene, végül Alfredo Soffredini mesternek sikerült elérnie, hogy az ifjú komoly zenei tanulmányokat folytasson. Később Milánóba, a zenei konzervatóriumba került, amit azonban nem fejezett be, inkább belevetette magát a színházi életbe. Dario Acconci társulatához szegődött el, aki még abban az évben, 1885-ben színpadra vitte szerzőnk első komolyabb sikert arató operettáját Il Re a Napoli címmel. Ezt követően Mascagni csaknem egy éven keresztül a vándortársulat karmestereként járta be Itáliát, majd a stagione bukása után, 1886-ban letelepedett Cerignolában, és zenetanári, karnagyi állást vállalt. 1888-ban, félretéve Guglielmo Ratcliff című operájának első verzióját, amelyen már hat éve folyamatosan dolgozott, új mű írásába kezdett a milánói Sonzogno kiadó egyfelvonásos operára kiírt versenyfelhívására. Témaválasztása Giovanni Verga novelláskötetéből a Cavalleria rusticana elbeszélésre esett. Egyszerű szicílaiakról szóló, de annál megrázóbb történet, az olasz naturalizmus, a verismo egyik paraszttragédiája. Ezt a paraszti egyszerűséget népies románcokat közelítő dallamossággal és választékos harmóniahasználattal ültette át zenébe oly meggyőzően és megrendítően, hogy az operát 72 pályamű közül sorolta az első helyre a zsűri. A Parasztbecsületet 1890-ben mutatták be Rómában, a Teatro Constanziban hatalmas sikerrel, majd hamarosan Bécsben, Párizsban, Londonban és a világ más nagyvárosaiban is ünnepelték Mascagnit, a szerzőt és karmestert egyaránt.

Bár visszatért a 19. századi operák hagyományos zártszámos szerkesztéséhez, amivel már korábban Verdi is felhagyott, Mascagni eredeti ötletekkel foglalta drámai egységbe egyfelvonásosát. Rögtön a mű kezdetén, az először szokványosnak tűnő Nyitányban sorra halljuk a cselekmény főbb dallamait, sőt még egy dalbetét is felhangzik, a paraszt hősszerelmes Turiddu szerenádja. A Parasztbecsületben tökéletes egyensúlyt képeznek a különböző elemek, minden eszköz a drámai karakterek plasztikus megrajzolásának szolgálatába áll, az újdonság erejével ható dallami invencióktól kezdve a konvencionális hangszerelésig. A drámai feszültség csúcspontján, miután Santuzza elárulja Alfiónak, hogy felesége, Lola, megcsalja őt Turidduval, és ezért Alfio fogadalmat tesz, hogy véres bosszút áll, a színpad néhány pillanatra üressé válik. Mascagni a dráma folyamatát mintegy felfüggeszti, és zenei közjátékba (Intermezzo sinfonico) sűríti a hamarosan bekövetkező tragédia előkészítését. Turiddu megölését követően a zenekari lezárásban a cselekmény kezdetén elhangzottakra való visszaemlékezéssel erősíti meg a végzetes esemény bekövetkeztét.