Öt magyar népdal, BB 108

Bartók, a népzenegyűjtő és népzenetudós zeneszerző így ír a népdalok (saját szóhasználatával élve: parasztdalok) feldolgozási lehetőségeiről: „Miként nyilvánulhat meg a parasztzene hatása a magasabb műzenében? […] Először is úgy, hogy a parasztdallamot minden változtatás nélkül, vagy csak alig variálva, kísérettel látjuk el, esetleg még elő- és utójáték közé foglaljuk.

[…] Az ilyen népdalfeldolgozásoknak kétféle, egymásba határvonal nélkül átmenő típusát figyelhetjük meg. Az egyiknél a kíséret és az elő-, utó- vagy közjáték másodrangú dolog; nem más, mint keret, amibe a fődolgot: a parasztdallamot beléillesztjük, mint a drágakövet a foglalatába. A másiknál éppen fordítva: a parasztdallam csupán a mottó szerepét játssza és fődolog az, ami köréje és alája helyeződik.”
Míg Bartók első népdalfeldolgozásai inkább az első kategóriába tartoznak, az 1929-ben komponált 20 magyar népdal és annak hangszerelt változata az utóbbi típushoz sorolható. A népdalokat a zeneszerző mesteri leleménnyel dolgozta fel, oly módon, hogy bár mindvégig érződik Bartók tisztelete a népdal iránt, mégis a kíséret körbefonja, új kontextusba helyezi az egyszerű dallamokat, az eredmény szinte már nem is feldolgozás, hanem eredeti kompozíció. A sokszor meglepő hangvételű „kíséret” és a népdalok feldolgozásmódja azonban sosem öncélú. Ismét Bartókot idézhetjük: „mindenkor nagyon fontos, hogy az a zenei köntös, amelybe a dallamot öltöztetjük, a dallam karakteréből, a dallamban nyíltan vagy burkoltan mutatkozó zenei sajátosságokból legyen levezethető, illetve, hogy a dallam és minden hozzáadás elválaszthatatlan egység benyomását keltse.”
Bartók a zongorakíséretes 20 magyar népdal öt tételéből zenekari kíséretes verziót készített a Budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának 80. évfordulója alkalmából. Ez a verzió 1933. október 23-án hangzott el először Basilides Mária és a Filharmóniai Társaság Zenekara előadásában, Dohnányi Ernő vezényletével. Bartók tudományos szemléletéről is tanúskodik, hogy a 20 magyar népdal tételeit négy rövidebb sorozatba rendezte, ez alapján a hangszerelt változat első két tétele (A tömlöcben és Régi keserves) a Szomorú nóták, míg a második három (Sárga csikó, csengő rajta; Panasz; Virágéknál ég a világ) a Vegyes dalok közé tartozik. (Szabó Ferenc János)