Opferlied, op. 121/b.

1824 tavaszán a tökéletesen süket és kora legnagyobb zeneszerzőjének tartott Beethoven (1770-1827) számára szerzői estet szerveztek barátai a bécsi Kärtnerthortheaterben. Beethoven vonakodott egy hangverseny kockázatától, mert úgy érezte, élesen szemben áll Bécs zenei ízlésével, nem sokkal korábban elkészült két monumentális művének előadása ugyanakkor erősen foglalkoztatta. A IX. szimfóniát és a Missa Solemnis három tételét aztán május 7-én telt házas koncerten, hatalmas sikerrel mutatták be, s ezzel a nagyközönségtől és a nagyszabású műfajoktól végleg búcsút vett Beethoven.

 

Érdeklődése a személyesebb műfajok felé fordul, hat bagatellből álló ciklust komponál zongorára (op. 126), az év vége felé pedig visszatér egyik legkedvesebb verséhez, Friedrich von Matthison (1761-1831) Opferliedjéhez, mely a szavai szerint “imádság valamennyi évszakért”. A vers szövege már fiatal kora óta foglalkoztatta, s ezekben az években, amikor azt remélte, hogy hírnevének köszönhetően kisebb darabjait könnyen eladhatja, feltehetően kísértésbe esett, hogy korábbi dalait újjácsiszolja és piacra dobja. Az Opferlied esete azonban – hasonlóan az Örömódáéhoz – talán azt is jelzi, hogy Beethovenben ez idő tájt sürgetővé vált, hogy felszámolja a múlt lezáratlan ügyeit, megvalósítsa a végleges megoldásra hosszú ideje hasztalan várakozó gondolatait. Talán gyanította, hogy nem sok ideje maradt hátra.

 

Matthison versét már az 1790-es évek közepén megzenésítette, zongorakíséretes dalt komponált a szövegre, amit 1808-as megjelenéséig többször átírt. 1822-ben aztán Wilhelm Ehlers neves tenorista önálló estjén már nem dalként, hanem három szólistával, zenekarkísérettel és kórussal szólalt meg a mű, amit több kiadónak is ajánlott Beethoven, de egyik sem mutatott érdeklődést iránta. Talán ez a sikertelenség is okozhatta, hogy 1824-ben újabb átdolgozásnak vetette alá a darabot: szopránszólóra, kórusra és zenekarra dolgozta át. A végleges változat hosszadalmas kialakulása jelzi, hogy Beethoven számára mennyire fontos volt a vers, amit feltehetően az magyaráz, hogy utolsó sora Szép és Jó egységét hirdeti, Beethoven világnézeti és művészi credójának alapját. Tematikusan a végleges változat nem távolodott el túlzottan az eredeti daltól, de karakterében alapvetően különbözik tőle. Beethoven kései stílusának megfelelően az Opferliedet a cím által is sugallt vallásos légkör lengi körül, s a lassan hömpölygő zenei anyag köntösében a vers valódi himnusszá válik.