Oboaverseny

I. Allegro moderato-Vivace II. Andante III. Vivace
Sokáig és sokak számára tűnt úgy, hogy a XX. századi zenének – bizonyos történeti szükségszerűségek által meghatározva – egy mindig előre vezető, célelvű fejlődési utat kell bejárnia. Ennek alapján eldönthetőnek tűnt, hogy egy adott pillanatban mely zene bizonyul igazán progresszívnek, és melyik némiképp időszerűtlennek. A századot magunk mögött hagyva látnivaló, hogy nem volt egy elérendő cél. Stílusok, irányzatok, zeneszerzői technikák sokasága él egymás mellett. Ezzel a mellérendelő szemlélettel érdemes visszatekinteni a mögöttünk álló évtizedek zenéjére is. Ilyen módon bizonyosan nem jut eszünkbe olyasmi, hogy Richard Strauss (1864-1949) “túlélte” volna önmagát. Az persze igaz, hogy 1910. után már nem emlegethették úgy, mint “a modernek vezérét.” De Strauss már 1907-ben, tehát két évvel a Salome bemutatója után és ugyanennyivel az Elektráé előtt így nyilatkozott: “feltettem magamban a kérdést: van-e egyáltalán haladó párt a zenében? A kérdésre végül határozott nemmel kellett válaszolnom.” Ha Strauss műveinek legkésőbbi, negyvenes évek-beli csoportjára tekintünk, talán két fő tendencia rajzolódik ki előttünk. Az egyik: a későromantikus, posztwagneri hangvétel letisztult, koncentrált formákba szerveződő, apoteózis-szerű összefoglalása olyan halálgondolat jegyében fogant fantasztikus zenékben, mint az 1945-ben keletkezett Metamorfózisok (tanulmány 23 szólóvonósra) vagy a Négy utolsó ének (1948.).. A másik: a Strausst már évtizedek óta foglalkoztató neoklasszikus játék, vagyis különböző XVIII. századi stílusok és műfajok bensőséges, személyes megidézése – mint például a Duett-Concertinóban (1947.) vagy az oboára és kiszenekarra írt Versenyműben (1946.). A két “irály” között persze botorság lenne éles határvonalat húzni. Az Oboaverseny egybekomponált tételeinek világos, klasszikus formálása és finom árnyalatokban gazdag, de takarékos hangszerelése adekvát hordozója a nyolcvanéves mester behízelgő-megható dallamosságának, diszkréten szenzuális harmóniavilágának és szelíd humorának.