Amikor az olasz zenében szinte egyeduralkodó volt az opera, Giuseppe Martucci azon kevesek egyike volt, akik az ár ellen úsztak és a hangszeres zene elismertetéséért küzdöttek. Az olaszok a szimfóniát és a versenyművet túlságosan „német” műfajoknak tekintették, ami paradoxon, hiszen mindkettő eredetileg Olaszországból származott, még ha alaposan átalakították is a bécsi klasszikusok és németajkú követőik. Martucci mindenesetre nyíltan vállalta németes orientációját: ő vezényelte többek között Brahms II. szimfóniájának és Wagner Trisztán-jának olasz bemutatóját.

A jelen Notturno, mely eredetileg zongorára íródott, címválasztásával Chopint idézi, bár zeneileg nem annyira a lengyel mesterre, mint inkább a wagneri harmóniavilágra utal. Az utóbbit persze azzal a melodikus vénával ötvözi, amely minden olasz zeneszerzőnek a vérében volt, akár írt operát, akár nem. A csöndes, meditatív darab régóta nagy népszerűségnek örvend Olaszországban, bár másutt ritkábban szólal meg.