Nemes és érzelmes keringők

I. Modéré II. Assez lent III. Modéré IV. Assez animé V. Presque lent VI. Assez vif VII. Moins vif VIII. Lent



1911-ben egy mára elfeledett zongorista, Louis Aubert, különleges hangversenyt adott Párizsban: a műsoron csupa ősbemutató szerepelt, a komponisták nevét azonban nem hozták nyilvánosságra – azok kilétét a nagyobbrészt hivatásos muzsikusokból és kritikusokból álló közönségnek kellett kitalálnia. Ezen a furcsa hangversenyen szólalt meg először Maurice Ravel új zongoraciklusa, a Valses nobles et sentimentales (a szerzőre vonatkozó találgatások között egyébként elhangzott Kodály neve is!), melyet a komponista – az akkor közismert szimbolista költő, Henri de Régnier szavait mottóul kölcsönözve – “a haszontalan elfoglaltság ízes és mindig új öröme” megzenésítéséül szánt. Súlyos tartalmat valóban aligha érdemes keresnünk e nyolc tételből álló keringősorozatban, még ha az utolsó szám némi fájó nosztalgiával idézi is vissza a korábbi tételekben felvetett dallamokat. A Nemes és érzelmes keringők mindenesetre közönségsiker lett – ha nem is elsősorban eredeti, billentyűs formájában, mint inkább a zenekari változatban, melyet Adélaide, ou le language des fleurs (“Adélaide, avagy a virágok nyelve”) címmel, balettként mutattak be 1912. április 20-án a Châtelet Színházban. Az egyes érzelmek és vágyak szimbolizálására különféle virágokat szerepeltető balett cselekvényét maga Ravel fogalmazta, sőt – több mint tízesztendős szünet után – a bemutatón a vezénylést is magára vállalta. “Nem volt nehéz” – mondta állítólag barátainak az előadás után. “Végig háromnegyedben van.” Egyikük megjegyzésére pedig, miszerint a hetedik keringőben a háromnegyed kétnegyeddel váltakozik, még hozzátette: “Ebben a tételben körbe ütöttem.”