Gioacchino Rossini 1815 és 1822 között a nápolyi Teatro San Carlo művészeti vezetőjeként tíz operát komponált a színház számára, köztük a Mosé in Egitto (Mózes Egyiptomban) címűt. A mű ősbemutatójára 1818. március 5-én került sor, s hamar népszerű lett, 1822-ben Párizsban is bemutatták, ekkor még olasz nyelven. Rossini később a párizsi Operaház számára jelentősen átdolgozta a művet. Az olasz librettót Luigi Balocchi és Victor-Joseph Étienne de Jouy francia nyelvre alakította, az eredetileg 3 felvonásos opera 4 felvonásossá bővült, s a francia közönség elvárásainak megfelelően balettbetéttel gazdagodott. Az új, Moïse et Pharaon, ou Le passage de la Mer Rouge című változat 1827-ben került bemutatásra Párizsban, a korszak legnagyobb francia operaénekesei – Laure Cinti-Damoreau, Adolphe Nourrit, Nicolas-Prosper Levasseur – közreműködésével.

Az opera szüzséje az egyiptomi tíz csapást és Izrael Egyiptomból való kivonulásának történetét foglalja magába, mindehhez az operai tradícióknak megfelelően szerelmi szál társul: a fáraó fia (az olasz változatban Osiride, a francia verzióban Aménophis) és egy izraeli nő (Elcia/Anaï) között. Az opera leghíresebb részlete, Mózes imája nem szerepelt a legelső változatban, Rossini csak 1819-ben komponálta és illesztette be az műbe, megalkotva ezzel a korszak egyik legnépszerűbb operaáriáját. Az ária dallama több korabeli hangszervirtuózt is megihletett, közülük is kiemelkedik Sigismond Thalberg Mózes-fantáziája és Niccolò Paganini Mózes-variációi, utóbbit napjainkban is gyakran hallani a koncertpódiumon.