I. Pavane de la Belle au bois dormant. Lent (Csipkerózsika Pavane-ja); II. Petit Poucet. Tres modéré (Hüvelyk Matyi); III. Laideronnette, Impératrice des Pagodes. Mouvement de Marche (Csúnyácska, a Pagodák hercegnője); IV. Les entretiens de la Belle et de la Bete. Mouvement de Valse modéré (A szépség és a szörnyeteg beszélgetései); V. Le jardin féerique. Lent et grave (Tündérkert)

„Ravel elvarázsolt világon uralkodik. Olyan világon, amelyet gyermekek, istenek, tündérek, gyengéd állatok, fantomok, lelketlen óriások és örökké járó órák népesítenek be” – írta Roland-Manuel, Ravel művészetének egyik leghitelesebb krónikása.

A Lúdanyó meséi négykezes zongoraszvit 1908-ban készült, az 1910-es premier sikere után Ravel átdolgozta zenekarra, és a belőle készült balett 1912-ben szintén hatalmas sikert aratott. Az egyik főszerepet Vaclav Nizsinszkij táncolta, aki legkedvesebb alakításaként emlékezett vissza a Lúdanyó meséire: „Ravel zenéjére táncolni felemelő érzés: ritkán érzem magam olyan otthonosan, mint ebben a szerepemben.”

A zene irodalmi forrása Charles Perrault 17. századi mesegyűjteménye. A mesealakok karaktereit Ravel különböző táncokkal kapcsolta össze – talán éppen ez a mű varázsának egyik titka. A mese eredetileg a két gyermek, Jean és Mimi Godebski számára készült. Ravel szívesen mesélt a gyerekeknek, főleg amikor már nagyon unta a Godebski-szalonban folyó magasröptű esztétikai eszmecseréket.

„Nagyon szerettem Ravelt” – emlékezett vissza Mimi Godebski már felnőtt fejjel a zeneszerző meséire. „Térdére ültetett, és nyomban elkezdte: Egyszer volt, hol nem volt… elmesélte Csúnyácskát, mesélt A szép leányról meg a szörnyről, főképp egy szegény egér kalandjairól – ezt számomra találta ki. Volt benne valami gyermeki és gyengéd, amit szemérmesen igyekezett leplezni. Érdekes ellentéte volt az energikus, sőt olykor rideg arcvonásainak, zenéjének, ahol azonban az értelem és a szellem nem mindig fedhette el a szív indulatait. (…)
Ravel szerette volna, ha a Lúdanyó meséit négykezes előadásban a nyilvánosság előtt mi mutatjuk be. Ez az indítvány nagyon megrémített (…) s le kellett mondanunk a szép tervről, és anyám búsan vette tudomásul, hogy nem vagyok sem csodagyerek, sem különösebben tehetséges.”