Lúdanyó meséi – szvit

Ravel jóbarátainak, Ida és Cipa Godebskinek volt két kisgyereke, akik zongorázni tanultak.  Egy napon a zeneszerző elhatározta, hogy négykezes szvitet ír nekik kedvenc meséik nyomán. A zene végül is túl nehéznek bizonyult a Godebski gyerekek számára, de Ravel talált két rendkívül tehetséges kislányt (az egyik hatéves volt, a másik hét), és ők játszották a mű bemutatóját.

 

A darab címe Charles Perrault 1697-ben megjelent mesegyűjteményére utal, melynek a Csipkerózsikát meg a Piroska és a farkast köszönheti a világ. A szvit tételei közül azonban nem mindegyiket ihlette közvetlenül a Perrault-kötet.

 

Ravel 1911-ben meghangszerelte a zongoradarabokat, és két új tétellel kibővítve, rövid balettet alakított belőle. A Lúdanyó meséi-t leggyakrabban azonban az öttétetles szvit formájában hallhatjuk.

 

I. Pavane de la Belle au Bois dormant (“Csipkerózsika pavane-ja”). 
A pavane spanyol eredetű lassú  tánc, mely Ravelt már korai művében, a Pavane egy infánsnő halálára című kompozícióban is megihlette. Az új Pavane meglehetősen rövid; egyetlen, halk és finom motívumra épül, melyet egymásnak adogatnak a zenekar hangszerei.

 

II. Petit Poucet (“Hüvelyk Matyi”).
A kotta élén a következő Perrault-részlet áll:



Úgy gondolta, könnyen megtalálja az utat, ha kenyérmorzsákat szór maga mögé, amerre megy. De meglepetésére egyetlen morzsát sem talált: a madarak mindet felcsipegették.


Hüvelyk Matyi vándorútját a vonósok által játszott, egyenletes nyolcadmozgás ábrázolja, melyhez a fafúvók nyugodt, “sétáló” dallama társul. A madarakat a szólóhegedű üveghang-glisszandói, meg a csipogó fuvola és pikoló érzékeltetik.

 

III. Laideronnette, Impératrice des Pagodes (“Csúnyácska, a pagodák császárnője”).
Ez a tétel Perrault kortársának, d'Aulnoy grófnőnek egy történetén alapszik. A hősnő szépséges hercegkisasszony, akit egy gonosz boszorkány elcsúfított. A lány messze földre bujdosik, és a “pagodák”-nak nevezett apró emberkék birodalmában találja magát. (A mese végén, amint várható, visszakapja majd eredeti szépségét, és a daliás Herceg is eljön érte.)

 

Mint az előző tételben, Ravel itt is a történet egyetlen mozzanatára koncentrált, melyet a partitúrában így foglalt össze:



Levetkőzött, és belépett a fürdőbe. A pagodafiúk és pagodalányok azonnal énekelni és muzsikálni kezdtek. Egyesek dióhéjból készült teorbán (lanton) játszottak, mások mandulahéjból formált hegedűn: a hangszerek mérete az emberkék termetével volt arányos.


A zene a századforduló orientalizmusának jó példája, színpompásan hangszerelt, élénk pentaton (a zongora fekete billentyűin játszható) dallamával. A komolyabb hangú középrészben Csúnyácska a Zöld Kígyóval táncol (aki nem más, mint a daliás Herceg, aki maga is el van varázsolva). Végül visszatér a pagodák tánca.

 

IV. Les entretiens de la Belle et de la Bęte (“A szépség és a szörnyeteg párbeszéde”).
Ez az 1757-ből való történet jól ismert, de kevesen emlékeznek a szerző, Marie Leprince de Beaumont nevére. A kottából ezúttal is megtudjuk, mit beszél egymással a két szereplő:



– Ha jó szívedet nézem, nem is talállak olyan csúnyának.
– Bár úgy lenne! A szívem jó, de szörnyeteg vagyok.
– Sok ember él a világon, aki szörnyűbb nálad.
– Ha szellemes volnék, szép bókkal mondanék köszönetet, de sajnos, állat vagyok csupán.

– Szépség, hozzám jönnél feleségül?
– Nem, ó szörnyeteg!

– Boldogan halok meg, mivel újra láthatlak.
– Nem, kedves szörnyeteg, nem fogsz meghalni. Élni fogsz, és a férjem leszel.
… A szörnyeteg eltűnt, és egy daliás herceg omlott a lány lába elé – szebb volt, mint Ámor maga. Köszönetet mondott a lánynak, amiért megtörte a varázst.


A lassú keringőtempójú tételben a Szépséget a klarinét, a Szörnyeteget a kontrafagott személyesíti meg. A két hangszer előbb felváltva játszik, majd egyre szenvedélyesebbé váló duettben fonódik össze a hangjuk. A fortissimo tetőpont és egy ütemnyi generálpauza után lírai, üveghangokkal ékes hegedűszóló vezet vissza az eredeti tempóba, ahol megtörténik a csodálatos átváltozás.

 

V. Le jardin féerique (“Tündérkert”). 
Konkrét történet helyett itt egy csodálatos kertet képzeljünk el, ahol a nap sohasem száll le, és mindenki boldogan él. A zene egyetlen nagy crescendo, mely a mély vonósok halk dallamával indul és a hárfa, cseleszta és harangjáték grandiózus együttesével ér véget.