A Krisztus az Olajfák hegyén Beethoven egyetlen oratóriuma. A zeneszerző arra a saját maga szervezte hangversenyre – akkori elnevezéssel akadémiára – komponálta, amely 1803. április 8-án, a Nagyhét keddjén hangzott el a bécsi Theater an der Wienben. (Az est műsorán a közel egyórás oratórium mellett a II. szimfónia és a c-moll zongoraverseny ősbemutatója, valamint az I. szimfónia is szerepelt.) A Franz Xaver Huber (Bécsben népszerű Singspiel-librettista) szövegére komponált mű a passiónak, Jézus szenvedéstörténetének csak a kezdetét, a Getszemáni-kertben töltött éjszaka halálfélelmét, illetve Jézus elfogását jeleníti meg; a librettó szabadon parafrazeálja és bizonyos pontokon áriákká és együttesekké bővíti ki az evangéliumok szövegeit. Ugyanakkor a történet két fontos eleme, az alvó tanítványok háromszori felébresztése, illetve Júdás árulása nem szerepel benne.
A mű hat nagy részből áll: 1. Zenekari bevezetés; Jézus nagyszabású recitativója és áriája („Atyám! Küldj vigaszt és erőt nekem!” – „A lelkem megremeg a kínoktól”); 2. A csak Lukács evangéliumában megjelenő Szeráf (koloratúrszoprán) recitativója és virtuóz áriája, amelybe később a kórus is bekapcsolódik („Rendülj meg, föld! Jehova fia fekszik itt…” – „Dicsérjétek a Megváltó jóságát”); 3. Jézus és a Szeráf recitativója és duettje („Örök atyám irgalmát hozod?” – „Teljes súlyával nehezedjék rám, Atyám, ítéleted”); 4. Jézus recitativója („Légy üdvözölve, halál!”) és a katonák indulója (kórus); 5. Jézus elfogása (recitativo és kórus); 6. Recitativo és tercett (Péter – basszus, Jézus, Szeráf), zárókórus tenorszólóval.
Az oratórium impozáns zárókórusán az ősbemutató egyik kritikusa Haydn Teremtésének hatását fedezte fel, s Beethoven művének több más részletéről is eszünkbe juthat a nagy előd és mester alkotása. Valójában azonban a két mű egészen más koncepciót követ: a Teremtés alapvetően elbeszélő jellegével szemben Beethoven Krisztusa kimondottan drámai fogantatású. Szövege Jézus emberi természetét, félelmeit, vívódásait hangsúlyozza, s az eredeti partitúrában még színpadi (gesztusokat, térdreesést stb. kívánó) utasítások is szerepeltek. Jellemző, hogy Jézus szólamát a zeneszerző a tenor szólistára bízta, s a Megváltó rögtön a mű kezdetén felhangzó recitativójában és áriájában szinte operahősként lép elénk. Komplex drámai eseménysorként jeleníti meg Beethoven Jézus elfogását, két kórus egyidejű megszólalásába sűrítve két ellentétes attitűdöt: a katonák nyers, erőszakos fellépését, s a rettegő tanítványok bénultságát. A mű (egyes korabeli kritikusai szerint túlzott) drámaisága nem véletlen: Beethoven tulajdonképpen operakomponálásra kötött szerződést a Theater an der Wiennel, s mivel ez irányú tervei csak lassan haladtak előre, opera helyett a magányosan szenvedő embert megjelenítő oratóriumot írt, amelyet több elemzője a Fidelio előtanulmányának tekint. S egy másik párhuzam is felbukkan újra és újra a Beethoven-irodalomban: az oratórium Krisztusának magányossága és lelki szenvedése rímelni látszik a teljes süketség elkerülhetetlen rémével szembenéző komponista 1802 októberében megfogalmazott, híres Heiligenstadti végrendeletére is.