Karácsonyi oratórium (I., II., IV., VI. kantáta), BWV 248

A Karácsonyi oratórium Bach (1685-1750) nagy vokális művei között különleges helyet foglal el: egyetlen kompozíció, amelynek előadása azonban két héten keresztül, hat ünnepnapon és két templomban zajlott keletkezésének évében, az 1734-35-ös egyházi évben. Bach tehát ötvözi benne a többrészes oratórium és az egyházi évet átfogó kantátaciklus gondolatát. A mű szövege és az egyes részek témája nagyvonalakban egyezik az adott ünnepnap evangélium-részletének tartalmával: Jézus születése, az örömhír kihirdetése a pásztoroknak, a pásztorok hódolata, Jézus körülmetélése és keresztelése, a bölcsek érkezése, és végül a bölcsek hódolata.

 

Zenei anyagában a Karácsonyi oratórium túlnyomórészt világi kantátákra vezethető vissza. Az újrahasznosítás, paródia során Bach egyszeri alkalomra írt zenéket “menthetett” át az egyházzenei repertoárba. A Karácsonyi oratórium esetében az átvételkor nemcsak a szöveg paramétereinek (sorhossz, szóhangsúlyok) egyezéseire, hanem a zenei kifejezésformák megfelelésére is nagy hangsúlyt fektetett a szerző. Ez leginkább a születésnapi kantátákból (BWV 213 és 214) felhasznált számos kórusnál és áriánál nyilvánvaló, hiszen a világi uraság születését ünneplő tételek egyszerűen alkalmazhatók Jézus, a mennyei király születésének ábrázolására. A szövegek hangulatának egyezéseivel így a zenei affektus azonossága is együtt jár. A nyitókórus – szintén egy születésnapi kantáta tételének paródiája – trombitákat, dobokat és hegedűket megszólaltató indítása mindkét szöveg általános elvárásainak (“Örvendezzetek”) tökéletesen megfelel.
A librettista személyét illetően nem lehetünk biztosak. Elképzelhető, hogy Christian Friedrich Menrici (Picander) költötte át saját világi verseinek egy részét, bár nevét sem a szövegkönyvön, sem máshol nem láthatjuk. Szinte biztosra vehető azonban, hogy Bach közreműködött a libretto kialakításában, a bibliai szöveg felosztásában és a korálok helyének kijelölésében.

 

A tételtípusok tekintetében Bach a passióiban használt formákhoz nyúl: az evangélista bibliai szavai secco recitativo, illetve turba-kórusok formájában jelennek meg, akárcsak Heródes (No. 55) megnyilvánulása. Az angyalok (No. 13) ezzel szemben vonóskísérettel alátámasztva szólalnak meg. Az egyházi énekek négyszólamú, hangszerkíséretes korál-megzenésítésekben hangzanak fel. Ritka kivétel, mikor a korálszöveg tételen belül szabad költeményekkel ötvöződik cantus-firmus tétel alakjában (No. 7), vagy arioso-szerű megzenésítésben (No.38 és No.40) bukkan fel. A szabad szövegeket hangszerkíséretes recitativo és ária formájában zenésíti meg, amelyben a recitativo az ária preludiumaként értelmezhető (ezek a tételek kivétel nélkül eredeti kompozíciók). A költött szöveg másik előfordulási formája a kórus. Öt rész ilyen tétellel indul – a második részben ezt egy zenekari Sinfonia helyettesíti -, a szakaszokon belül pedig sosem fordul elő ez a tételtípus.

 

A Karácsonyi oratórium különböző tételtípusainak zenei megvalósítása is a kései keletkezési dátumot erősíti meg. Ez elsősorban az eredetileg egyszerű négyszólamú korálok finom szólamszövésén, enyhe bonyolításán figyelhető meg. Az egész oratórium gondosan szerkesztett hangnemi struktúrája mellett más formai elemek is erősítik az egységes opus képét. Ilyen elem a hangszerelése, az első és utolsó rész azonos (3 trombita és dobok) hangszerhasználata. Ugyancsak a mű ciklusszerűségét hangsúlyozza az első korál dallamának felbukkanása az utolsó tételben.