A Kállai kettőst, ezt a „szépséges táncot” már 1674-ben említette Lugosi Ferenc egy versében. Népszerűségét jelzi, hogy felbukkant számos 19. századi dalgyűjteményben is. 1924-ben a neves tánckutató, Réthei Prikkel Marián már így írt: „Örökre fájlalnunk lehet, hogy ezt a táncot a magyarság nem gyakorolja többé vigalmaiban. (…) Szükséges, hogy a magyar ethnográfia az ország minden részében tovább kutassa nyomait s esetleges fennlétét.” Kodály, mintha csak erre a felhívásra reagált volna, 1926-ban egy nyíregyházi fellépés és tudományos előadás mellett időt szakított arra, hogy megtekintse a nagykállói táncosok Kállai kettősét. Egy helyi lap (Nyírvidék) részletesen tudósított erről az alkalomról: „A lelkészi lakban már ott van Balázs Ferke, a kállói prímás a zenekar két tagjával. Kodálynak elmondja, hogy a Kállai kettőshöz ő fog muzsikálni. A dallamot nem mostanában tanulta. Hagyományként maradt fenn évszázadok óta. Egyik prímás a másiknak adta örökül. Előjönnek a táncosok is, akikkel Kodály hosszasan elbeszélget a Kállai kettősről. Kitől tanulták, hogyan újították fel. Kiderült, hogy a tánc nem valamiféle mesterséges betanítás eredménye. Ismerték az öregek közül, táncolták is sokan, ők tanították meg rá a fiatalokat. Kodály jegyzeteket ír. A lányok, legények dalolni kezdenek, minden jellemző, értékes dallamot, szöveget lejegyez, lekottáz. A lányok, legények táncra állanak, megpendül a húr. Szól a Kállai kettős kuruckorbeli dallama, amelyet egykor a síp hangja cifrázott. A fiatalok járják a táncot, és Kodály gyönyörűséggel, meghatódottan figyeli azt a táncot, amellyel együtt a szöveget is dalolják. Kodály kijelenti, hogy filmre kell venni, be kell mutatni az Urániában, mindent meg kell tennünk, hogy a magyar kincs el ne kallódjék, terjesszük, elevenítsük fel széles körben a Kállai kettőst.” Kodály a komponálással egészen 1937-ig várt, a végleges megfogalmazásra pedig 1950-ben került sor, amikor az alakulóban lévő Állami Népi Együttes vezetője, Csenki Imre új művet kért a komponistától. A mű három részből áll, 1. „Felülről fúj az őszi szél…”; 2. „Jó bort árul Sirjainé”; 3. „Kincsem komámasszosszórosszó-rossz asszony”.