Jónás könyve

Petrovics 1967-ben Budapesten bemutatott oratóriumában híven követi Babits költői remekművét. Zenei nyelvét tekintve a C'est la guerre stílusát fejleszti tovább. Szabadon kezeli a dodekafóniát, kifejezetten törekszik a dallamosságra. Ez a dallamosság a magyar nyelv hanglejtéséből indul ki, s azt egyesíti az európai zene máig elért eredményeivel. Az építkezés sajátossága, hogy a kórus hármas dramaturgiai szerepet tölt be: elmondja, kommentálja a cselekményt, és részt vesz benne. Egyesíti tehát a régi oratóriumok “testo” és “turba” szerepköreit.

 

Első rész. Az Úr elküldi Jónást Ninivébe: kiáltson a gonoszság ellen. A próféta azonban hajóra száll, hogy Tarsisba fusson a parancs elől. A tengeren nagy vihar támad, s a megrémült hajósok a kormányos vezérletével a hullámok közé vetik az engedetlen Jónást. A tenger megcsendesedik, szivárvány tűnik fel az égen.

 

Második rész. Hatalmas cethal nyeli el Jónást. A hal gyomrából könyörög az Úrnak szabadulásért, pörlekedik vele, igazságért kiáltoz. Három nap és három éjszaka gyötrelmei után meghallgatásra talál. A cethal szárazra veti a prófétát.

 

Harmadik rész (attacca). Az Úr megismétli parancsát, s Jónás prédikálni indul Ninivébe. Először a piacon térít, de az árusok kinevetik. Ezután a színészeknek kiáltja: még negyven nap és elpusztul Ninive! A komédiásoknak tetszik a próféta szenvedélye, de szavainak értelmét fel sem fogják. A királyi udvarban már várják: egy oszlop tetejére teszik, hogy onnan szónokoljon. Mulatnak rajta, s Jónás elátkozva a várost, kirohan a sivatagba. Követeli Istentől, teljesítse a jóslatot: pusztuljon Ninive. Eljön a negyvenedik nap, és a város sértetlen marad.

 

Negyedik rész. Jónás kétségbeesetten és megszégyenülve vonja felelősségre az Urat: Hazudtam én, és hazudott a naptár. És hazudott az Isten! Tudta azt, hogy így lesz: ezért kívánta a nyugalmat, ezért akart Tarsisba menekülni. Az Úr azonban szánja Ninivét, az emberiséget, az ember igyekezetét, munkáját. A Jónások csak prédikáljanak, az Úr majd cselekszik: az új Ninivék jobbak lesznek. Jónás megrendülve hallgatja a szavakat, s szeme előtt feltűnnek a békés, épségben maradt város körvonalai.

 

Epilógus (Jónás imája). A próféta mindent megértett. A régi, már elveszített szavakért, a szenvedélyért könyörög az Úrhoz, a bátorságért, a fáradhatatlanságért. Fohászkodik, hogy addig szólhasson,
“míg az égi és ninivei hatalmak engedik, hogy beszéljek és meg ne haljak”.