Bár mai ítéletünk szerint Ludwig van Beethoven elsősorban hangszeres műveivel írta be nevét örökre a zenetörténet-könyvek lapjaira, maga a zeneszerző szüntelenül vágyott az akkoriban még esztétikailag magasabb rendűnek tekintett vokális művekkel elérhető nagyobb dicsőségre. 1807-ben például – bő egy esztendővel végül egyetlenként ránk maradt operája, a Fidelio bemutatója után – kérvénnyel fordult az udvari színházak igazgatótanácsához, állandó szerződést kérve a maga számára, melynek értelmében a jövőben „évenként legalább egy nagy operát” komponálna. A beadvány válasz nélkül maradt, s talán ezzel is magyarázható, hogy a csalódott zeneszerző ezután – bár tovább folytatta a jó operalibrettók reménytelennek tűnő keresését – másfajta színpadi zenéknél keresett kárpótlást. Így született meg aztán 1809-10-ben előbb az Egmont, majd a következő évben az Athén romjai és az István király kísérőzenéje. A művészi igények azonban eközben láthatóan csökkentek: míg az Egmont esetében Goethe drámája (legalábbis a közismert nyitányban) még arra inspirálta a komponistát, hogy ereje legjavát adja bele, August von Kotzebue két alkalmi (a pesti Német Színház megnyitására rendelt) darabja már Beethoven tollát is az „alkalmi zene” felé vonzotta. Minderről a komponálás gyorsasága is tanúskodik, hiszen az egyébként nem händeli vagy mozarti könnyedséggel író zeneszerző csak 1811 júliusának végén kapta kézhez a szövegeket, s szeptember közepén már postára is adta a két partitúrát, hogy az október elsejére tervezett bemutatókig Pesten még a szólamokat is kimásolhassák. A színház megnyitóját aztán végül 1812. február 9-re halasztották, de ez a két kísérőzene „alkalmi gyorsaságú” megírását már nem tehette jóvá, s aligha véletlen, hogy egyik kompozíció sem tudott meggyökeresedni a hangverseny-repertoárban. Az István király nyitányának lassú verbunkosa mindazonáltal szép, inspirált zene, s magyaros hangjait hallgatva csak sajnálkozhatunk, hogy Beethoven egyik visszatérő színpadi ötlete, egy (éppen Kotzebue szövegével tervezett) Attila-opera megírása végül csak terv maradt.