III. szimfónia

I. Old Folks Gatherin' II. Children's Day III. Communion

 

1931-32-ben papírra vetett emlékirataiban Charles Ives (1874-1954) azt írja III. szimfóniájáról, hogy az saját zeneszerzői pályáján “egyfajta kereszteződése a régebbi és az újabb utaknak”. A háromtételes szimfónia Ives szülővárosa, a Connecticut állambeli Danbury közelében rendezett “camp meeting”-eknek, vagyis szabadtéri vallásos összejöveteleknek a zenei lenyomata. Ezek az alkalmak, illetve az általuk közvetített életszemlélet döntően meghatározták Ives vallásosságát és egész zeneszerzői világát is. “A mélyen vallásos Ives számára a komponálás mindig is egyfajta spirituális tevékenység volt” – írja életrajzában Henry Cowell. “Ezért hát lelkiismereti kérdés volt számára, hogy mindig a saját útját járja, és hogy olyan zenét írjon, melyet a legőszintébben szépnek és sokatmondónak hitt.”
Számos művéhez hasonlóan Ives a III. szimfóniában is felhasznált több vallásos himnuszt és amerikai népdalt, amelyekből e darabjában különösen megragadó hangzású ellenpontos szövedéket hozott létre. A szimfónia három tételének zenei anyaga Ives három, azóta elveszett orgonaművéből származik. Ezeket a zeneszerző 1901-ben komponálta, abban az évben, amikor végleg feladta templomi orgonista állását a New York-i Central Presbyterian Church-ben. Azok a himnusz-dallamok lettek a szimfónia fő tematikus anyagai, amelyeken a három orgonadarab is alapult. A III. szimfóniát 1902 és 1904 között komponálta Ives, majd 1909-ben revideálta. A mű előadó apparátusa kiszenekar, amely a vonósokon kívül csupán egy-egy fuvolát, oboát, klarinétot, fagottot, harsonát és két kürtöt alkalmaz.

 

A Rokoni összejövetel című első tétel két himuszt dolgoz fel: Lowell Mason Azmonját, (“Oh for a thousand tongues to sing”, 1839) és Charles Converse Erie-jét (“What a friend we have in Jesus”, 1868). A nyugodt lüktetésű tételt izgalmas, virtuóz ellenpontozó technikával írta meg Ives. Az első ütemek után úgy tűnik, mintha a brácsa, majd a második hegedű témabelépésével szabályos fúgaexpozíció kezdődne, de a váratlan helyeken fölbukkanó további valódi és áltémákkal Ives alaposan megkeveri hallgatóját. A különféle idegen hangokkal fűszerezett szabad tonalitás és az eltolt ritmusok, illetve az egyidejű kettes és hármas lüktetés segítségével létrehozott szabad ritmika kétségkívül már az “újabb utakat” képviselik a műben. Az élénk tempójú középtétel (Gyerekek napja), amelyben egy induló is helyet kapott, szintén két himnuszon alapul: Mason Fountain (“There is a fountain filled with blood”, 1830) és Andrew Young Happy Land (“There is a happy land”, 1838) című énekein. A lassú zárótétel (Áldozás) alapja William Bradbury Woodworth című himusza (“Just as I am without one Plea”, 1834). A szimfónia utolsó ütemeiben templomi harangok távoli hangja hallatszik.
Charles Ives legtöbb művéhez hasonlóan a III. szimfónia is évtizedekig várt arra, hogy bemutassák. Gustav Mahler ugyan, aki 1907 és 1910 között New Yorkban működött, ígéretet tett Ives-nak arra, hogy a darabot eljátssza Európában, de Mahler 1911-es halála miatt ez csak terv maradt. A bemutatóra végül, amelyet Lou Harrison vezényelt, 1946-ban került sor. A III. szimfóniáért Ives a következő évben Pulitzer-díjat kapott.