III. (Esz-dúr, „Rajnai”) szimfónia, op. 97

Schumann négy szimfóniájának számozása nem a keletkezés, hanem a nyomtatott megjelenés sorrendjét tükrözi; a III. („Rajnai”) szimfónia valójában a zeneszerző utolsó alkotása ebben a műfajban. A megelőző években súlyos érzelmi és művészi válságon átesett, negyvenéves komponista életpályájának pozitív időszakában keletkezett, röviddel azután, hogy Schumann 1850 szeptemberében elfoglalta a düsseldorfi városi zeneigazgatói posztot. A mű a klasszikus szimfónia-modellel ellentétben nem négy, hanem öttételes; a harmadik helyen álló lassú tétel és a finálé közé Schumann még egy tételt illesztett be, melyet valószínűleg a kölni dóm épülete ihletett. (Az esz-mollban megkomponált, ünnepélyes karakterű zene korálszerű dallamát megszólaltató harsonák itt szerepelnek a műben először.) Bár a zeneszerző elzárkózott a korábban „a rajnai élet egy darabjának” nevezett szimfónia esetleges programjának leírásától, a műre így is ráragadt a „Rajnai” jelző, és a lelkesülten szárnyaló, ragyogó nyitótételt hallva nem nehéz valamilyen természeti képre asszociálnunk. A Scherzo feliratú, mérsékelt tempójú második tétel valójában semmiben sem hasonlít a szokásos szimfónia-scherzókra; a háromtagú és a variációs forma elemei keverednek benne. A gyengéden lírai harmadik tételt, majd az esz-mollban megkomponált, archaizáló stílusú negyediket követő, könnyed, táncos finálé a nyitótétel élénk tempóját és felhőtlenül boldog, derűs hangvételét hozza vissza.