III. (C-dúr) zongoraverseny, op. 26

I. Andante – Allegro
II. Tema con variazioni. Tema. Andantino
Var. 1. L’istesso tempo Var. 2. Allegro Var. 3. Allegro moderato Var. 4. Andantino meditativo Var. 5. Allegro giusto Tema. L’istesso tempo
III. Allegro ma non troppo

 

1914-ben az Anton Rubinstein-díj kiosztásakor kis híján botrány tört ki. Alekszandr Glazunovot, a szentpétervári konzervatórium igazgatóját alig tudták rávenni, hogy átadja a végzős zongoristák versenyének első díját. Az éppen 23 éves Prokofjev (1891-1953) minden gesztusát provokációnak értékelte: míg mások Liszt és Saint-Saëns darabjait játszották, ő saját művével, első zongoraversenyével ingerelte a konzervatív professzorokat. A zsűri döntését kihirdették ugyan, de az intézményből hamarosan eltávolították.

 

Néhány évvel ezután Prokofjev Bretagne-ban töltötte a nyarat. Napjait meglehetősen szigorú rend szerint osztotta be: “8.30-kor kelek fel – írja egy levelében. – Miután megittam forró csokoládémat, megnézem, megvan-e még a kert. Aztán munkához látok: Éppen a harmadik zongoraversenyen dolgozom.” Emellett az étkezések, sakkpartik, zongorázás és úszás szintén meghatározott rendben követték egymást. Prokofjev 1918 májusában elhagyta a Szovjetuniót, tervei szerint csak rövid időre. 1920-ra azonban világossá vált számára, hogy nyugati tartózkodása hosszabbra nyúlik.  A III. zongoraverseny komponálásához egy évvel ezután, 1921 nyarán tért vissza. Többnyire korábbi anyagait, ötleteit használta fel: a második tétel Andantino témájához egy 1913-as vázlatot és két variációt 1916-17-ből, a nyitó tétel két témájához egy ugyanebből az évből való feljegyzést, valamint az eredetileg kísérletnek szánt ún. “fehér kvartett” (amelyben, ha zongorára átírnánk, csak fehér billentyűk szerepelnének) részleteit. Prokofjev tehát különböző időpontokban lejegyzett zenei ötleteket használt fel új koncertjében. Ezeket az anyagokat azonban egységesen szerkesztett és sokszínű darabbá gyúrta össze.