I. Allegro moderato II. Andante assai III. Allegro, ben marcato

„1919. május 7-én abban a hiszemben keltem útra, hogy néhány hónap múlva megint itthon leszek” – emlékszik önéletrajzában Prokofjev (1981-1953). A rövidre tervezett amerikai turnéból 16 éves távollét lett, s csak 1935-ben költözött vissza végleg szülőföldjére.
Prokofjev művészetében a válság jelei mutatkoztak 1933-34 táján. Egy 1934-ben született írásban tömören megfogalmazza azokat a központi problémákat, amelyek ekkortájt foglalkoztatták: „Milyen zenét írjunk manapság? – az elmúlt két évben én is eleget törtem a fejemet, s azt hiszem, rájöttem a dolog nyitjára. Mindenekelőtt jó, igen színvonalas zenét kell írni, vagyis olyan művet, amely szellemében és technikájában egyaránt lépést tart korunk követelményeivel? Azt hiszem, azt a fajta muzsikát 'könnyű-komoly' zenének lehetne nevezni? Elsősorban dallamosnak kell lennie, anélkül, hogy triviálissá váljék. A zene technikai kérdéseire, a nyelvezetre ugyanez áll: világosnak és egyszerűnek kell lennie, sablonok nélkül.”

A zeneszerző tehát úgy vélte, a korszerű mű a dallamosság révén kerülhet közel az emberekhez. Ennek az újfajta dallamosságnak a megteremtése foglalkoztatta hazatérésének évében, 1935-ben írt két darabjának, a Rómeó és Júlia balett és a II. hegedűverseny komponálásakor. A II. hegedűverseny megírására a francia hegedűművész, Robert Seutance felkérése adott alkalmat, s mivel a szerző akkoriban éppen egy hegedűre szánt darabon dolgozott, örömmel tett eleget a kérésnek. Új művének a Koncertszonáta hegedűre és zenekarra címet akarta adni, amit az egyszerűség kedvéért végül mégis II. hegedűversenyre változtatott.
A II. hegedűverseny esetében egyértelműen látszik és hallatszik Prokofjev új alkotóperiódusának és a klasszikus hagyománynak a kapcsolata. Bár konkrét mintája nincs a versenyműnek, alapjaiban mégis közvetlenül kapcsolódik a 18. századi példákhoz, elsősorban Beethoven zenéjéhez. Ez tükröződik a szólóhangszer és a zenekar hagyományos koncertáló viszonyában, a forma és a tételtípusok használatában (háromrészes, gyors-lassú-gyors tételrend) is. Ugyancsak ennek következménye az első, Allegro tétel klasszikus hangszerelése, a g-moll alaphangnemet hangsúlyozó főtémája. A lassú tételben egy hagyományos tételtípust idéz fel Prokofjev, a szerenádot, ahol a jellegzetes pengetős kíséret felett bontakozik ki a dallam. A harmóniák szinte teljesen követik a klasszikus példát. Éppen ezért meglepő idegenszerűséget, jellegzetes prokofjevi ízt jelent egy-egy apró eltérés. A finálé kissé eltávolodik attól a szellemtől, amely az első, szintén gyors tételt jellemezte: a klasszikus zenekarhoz itt ütők serege társul, s az előző tételek lírai hangvételét egy néptánc típusú zene ellensúlyozza.