II. (B-dúr) szimfónia, “Dicsőítő ének” (Lobgesang), op. 52

I. Maestoso con moto – Allegro
II. Allegretto un poco agitato
III. Adagio religioso
IV. Finale:

  1. Alles was Odem hat lobe den Herrn! – szoprán, kórus
  2. Saget es… Er zählet unsre Thränen – tenor
  3. Sagt es, die ihr erlöset seid von dem Herrn aus aller Trübsal! – kórus
  4. Ich harrete des Herrn – 2 szoprán, kórus
  5. Stricke des Todes hatten uns umfangen – tenor
  6. Die Nacht ist vergangen – kórus
  7. Choral: Nun danket Alle Gott – kórus
  8. Drum sing’ ich mit meinem Liede – szoprán, tenor
  9. Ihr Volker! bringet her dem Herrn – kórus

1840-ben ünnepelte Németország a könyvnyomtatás feltalálásának 400. évfordulóját. A Gutenberg-emlékezés központja Lipcse volt. Albert Lortzing (1801-1851) operát írt erre az alkalomra, Mendelssohn  egy kórusművet (Festgesang) és egy nagyszabású kórusszimfóniát, a Lobgesangot (Dicsőítő ének). Mendelssohn kompozíciójának formai felépítése (a három szimfóniatételt nagyszabású, kórussal kiegészített finálé követi) Beethoven IX. szimfóniájára hasonlít, de e külsődleges hasonlóságon túl sem dramaturgiai, sem eszmei kapcsolat nincs a két mű között. “Először a hangszerek éneklik dicséretüket, ezt követi a kórus és a szólisták” – írta a szerző egy Karl Klingemannak címzett levelében (1840). A levél tanúsága szerint tehát a hangszeres és a vokális tételek ugyanabban a gondolati körben mozognak. A három tétel tulajdonképpen nem más, mint egy nagyszabású előjáték, felkészülés a kórusfináléra: ünnepi hangvételű bevezető indítja a művet, felcsendül a kompozíció egyik fő zenei gondolata, egy gregorián gyökerű zsoltárdallam (150. zsoltár); a g-moll hangnemű második tételt magszakítás nélkül követi az Adagio religioso feliratú harmadik. Ennek némileg ellentmond, hogy a szimfónia gondolata már 1838-ban, a Gutenberg-ünnepségek előtt foglalkoztatta Mendelssohnt, ahogy erről egy Ferdinand Hillerhez írt levélben számolt be (1838). Schumann a bemutató után maga is úgy érezte, hogy a vokális finálé koncepciója később alakulhatott ki.

 

A szimfónia ősbemutatóján (Lipcse, 1840. június 25. Tamás-templom) a zeneszerző vezényelt. A korban szokatlanul nagy (körülbelül 500 tagú) együttes  állt Mendelssohn rendelkezésére, a szimfóniáján kívül megszólalt még Händel Dettingeni Te Deuma és Weber Ünnepi nyitánya is. Mendelssohn a kompozíció műfaját kantáta-szimfóniaként határozta meg. A bemutatóval nem volt teljesen elégedett, így némileg átdolgozta a darabot. Ezt mutatta be 1841-ben, Lipcsében és a Gloucester Fesztiválon. A mű igen sikeres volt a 19. században (különösen Angliában és Németországban), a 20. században viszont háttérbe szorult.