I. zenekari szvit, C-dúr BWV 1066

A zenetörténetben a „barokk korszak,” az 1600 és 1750 közötti 150 év zenéje sem időben, sem földrajzilag nem volt egységes. A 17. században két markánsan különböző nemzeti stílus, az olasz és a francia határozta meg egész Európa zenei életét, s e két szembenálló írásmodor „kibékülése” csak a 18. század elején, az úgynevezett kevert stílusban jött létre. A 18. század első felében a német zeneszerzők, köztük Bach is egyaránt komponáltak olaszos concertót és szonátát, illetve francia szvitet, s szvitjeikben a tánctételek váltakozva képviselik az adott tánc olasz, illetve francia típusát. Bár a szvit műfaja francia eredetű, a zenekari szvit német találmány. Első példái már a 17. század közepén felbukkantak, igazi divattá azonban a 18. század elején vált. A német szerzők a zenekari szvitet mindig nagyszabású francia nyitánnyal, ouverture-rel kezdték, s erről a nyitótételről nevezték az egész művet ouverture-nek. A francia nyitány tétel két, egymással ellentétes karakterű zenei anyagból áll: egy ünnepélyes, pontozott ritmusú bevezetőből és egy terjedelmes, kimondottan gyors, fugatós szakaszból, amelyben– az olasz concerto mintájára – váltakoznak a zenekari, illetve szólórészek. Az ouverture gyors szakasza után gyakran (Bach zenekari szvitjeiben mindig) visszatér a pontozott ritmusú első anyag.
J. S. Bachnak négy zenekari zenekari szvitje maradt fenn, mind a négy mű a mester lipcsei működése idején keletkezettt. Az ouverturetételt követő táncok száma, típusa és sorrendje mindegyik műbenmás és más, vagyisnem követ olyan egységes mintát, mint a mester billentyűs zenéjében (a francia és angol szvitekben, illetve a csembaló-partitákban), s a hangszerapparátusuk is különböző. A C-dúr szvitben a vonóskar mellett a franciák kedvelt fafúvós triója: két oboa és egy fagott szerepel, s a fúvósok nem csak az ouverturetétel középső részében, hanem a táncokban is gyakran kapnak szóló-szerepet. Az ouverture-t követő tánctételek többségében, szintén francia mintára, két-két azonos típusú tánc kapcsolódik össze: az általában szólisztikusan hangszerelt második mintegy a középrész funkcióját tölti be az első tánc kétszeri elhangzása között. A C-dúr szvit táncai: 1. pontozott ritmusú, franciás Courante; 2. Gavotte I–II (a másodikban a fúvósok szólójával); 3. Forlane (északolasz eredetű, élénk tánc, amely később a francia udvarban is népszerű lett); 4. Menüett I–II (a második táncot meglepetésként nem a fúvós szólisták, hanem csak a vonósok játsszák); 5. Bourrée I–II (itt viszont a második bourrée csak a fúvósokon hangzik fel); 6. Passepied I–II (a menüetthez hasonló, de annál gyorsabb tempójú, ¾-es tánc), melynek érdekessége, hogy a második passepied valójában az első variációja: a vonósok által játszott első táncot az oboák folyamatos figurációval díszítik.