I. Allegro molto
II. Scherzo. Allegro non troppo
III. Adagio non troppo
IV. Menuetto I. – Menuetto II.
V. Scherzo. Allegro
VI. Rondo. Allegro

Brahms (1833-1897) 1857-től kezdve – Clara Schumann ajánlásának köszönhetően – a virágzó zenei életéről híres detmoldi hercegség szolgálatába állt. Feladatai közé tartozott Friderike hercegnő tanítása (zongora) valamint a helyi vegyeskar és zenekar vezetése. A detmoldi herceg, III. Leopold 45 állandó tagot számláló zenekart tartott fenn. Az együttes nem csak a kor divatos szerzőit játszotta, hanem Mozart és Haydn zenéjét is. Ebben az időszakban Brahms természetesen nem mulasztotta el tanulmányozni a bécsi klasszikusok hagyatékát, különös tekintettel a két mester szimfóniáira és divertimentóira. Ezt a stílust eleveníti fel első zenekari műve, a D-dúr szerenád.

1859. szeptemberében Clara Schumann születésnapjára elküldte a darab második és harmadik tételét, aki el volt ragadtatva. A darabot Brahms 1858-ban még kamarazeneműnek szánta kilenc vonós-, illetve fúvóshangszer számára. Ebben a formában adták elő egy detmoldi hangversenyen. A zenekari változat 1860 márciusában, Hannoverben szólalt meg, az együttest Brahms barátja, a világhírű magyar hegedűművész, Joachim József vezényelte.

A hat tételből álló szerenád nemcsak Haydn és Mozart hatásának nyomait viseli magán, hanem a közelebbi elődökét: Beethovenét és Schubertét is. De mindezen túlmenően felfedezhető már rajta több olyan vonás, amely Brahms zenéjét mindenki másétól megkülönbözteti: sajátos dallamfordulatok, hangszerelési megoldások és a műveire kiváltképpen jellemző súlyos veretű, komplementer ritmika.