Himnusz “A Fehérhegy örökösei”, op. 30

Antonín Dvořák (1841–1904) cseh zeneszerző első sikerét a Fehérhegy örökösei (op. 30) című, vegyes karra és zenekarra komponált kantátával aratta 1873. március 9-én. A cím konkrét történelmi eseményre utal, a Prága melletti Fehérhegyen 1620-ban lezajlott csatára, a 30 éves háború első jelentős ütközetére, amelyben a cseh protestánsok vereséget szenvedtek a Habsburgok vezette katolikusoktól. A győztesek a cseh területeket örökös tartománnyá nyilvánították, ami évszázadokra megszűntette a cseh államiságot.

Antonín Dvořák (1841–1904) cseh zeneszerző első sikerét a Fehérhegy örökösei (op. 30) című, vegyes karra és zenekarra komponált kantátával aratta 1873. március 9-én. Korábban a prágai cseh színház zenekarában brácsázott, majd 1871-ben feladta állását, hogy több ideje maradjon a komponálásra. Még 32 éves korában is szinte teljesen ismeretlen volt, néhány dalon, egy nyitányon és egy kamaradarabon kívül semmit sem játszottak tőle nyilvánosan. Legújabb kantátájával azonban óriási sikert aratott és egy csapásra a csehek elismert nemzeti szerzője lett. A bemutatót barátja és támogatója, Karel Bendl vezényelte, aki korábban is sokat tett Dvořákért. Iskolatársként ő látta el partitúrákkal, a nélkülöző zeneszerző nála gyakorolhatott zongorán, most pedig, amikor Brendl már Prágai Zeneegyesület vezetője volt, hatalmas együttest mozgósított a mű előadására. A Hlahol Kórustársaság 300 énekese, valamint a prágai cseh és német színház egyesített zenekarai működtek közre, a kritika és közönség pedig egyöntetű lelkesedéssel fogadta a kantátát. A művet Dvořák később két alkalommal revideálta: 1880-ban az előadások tapasztalatait vette figyelembe, 1884-ben pedig a kottakiadás előtt véglegesítette a darabot.
A Fehérhegy örökösei sikerében fontos szerepet játszott a mű nemzeti tematikája és politikai környezete. Az 1867-es kiegyezés felszította a csehek hazafias mozgalmait, mivel tartottak attól, hogy háttérbe szorulnak a dualista monarchiában. Dvořák Vítězslav Hálek 1869-ben írott epikus költeményének záró himnuszát zenésítette meg, amely a cseh anyaföld szenvedéseinek ábrázolása után az ország megszabadítását vetítette előre. A cím konkrét történelmi eseményre utal, a Prága melletti Fehérhegyen 1620-ban lezajlott csatára, a 30 éves háború első jelentős ütközetére, amelyben a cseh protestánsok vereséget szenvedtek a Habsburgok vezette katolikusoktól. A győztesek a cseh területeket örökös tartománnyá nyilvánították, ami évszázadokra megszűntette a cseh államiságot.
A költő a himnuszban nem szólt fegyveres harcról, még kevésbé forradalomról, csupán a haza és a nép egymásra találását énekelte meg az Anya és a Gyermekek jelképeinek felhasználásával. Ehhez Dvořák szerkezetében és stílusában egységes zenét komponált, kiváló hangszerelő készsége már itt megmutatkozott. A hét versszakot a zene egyetlen nagy ívben fogja össze, a negyed óránál valamivel tovább tartó kantáta a jól ismert beethoveni törekvésnek megfelelően épül fel, és a sötétből a fény felé megtett utat ábrázolja. A zenekari bevezetés és az első versszakok panaszos hangja fokozatosan adja át a terepet a bizakodásnak. A 2. versszak végének felkiáltásában az anya és gyermekei egymásra találnak, a harmadikban a nép a szeretetéről biztosítja az anyaföldet. A 4. versszakban az Anya megvédésére szövetkező ifjak aktívabbá válnak, és az egyre mozgalmasabb zene az 5. strófában induló karakterűvé válik. Ezután a 6-7. versszak polifon kórusbelépései fokozzák az izgalmat, és a kantáta diadalmasan, örömujjongással ér véget. (Gombos László)