Preludium – Reigen – Marsch
„Botrányok éve” – így tartja számon a zenetörténet az 1913-as esztendőt. Az egyik leghangosabb botrány Bécsben tört ki, a Schönberg-kör koncertjén, s főként Schönberg tehetséges növendéke, Alban Berg volt szenvedő alanya. Az ő Peter Altenberg-versekre írt zenekari dalciklusát nem engedte ugyanis végigjátszani a feldühödött publikum. Ráadásul az incidens után a Mester is megharagudott. Az a Schönberg, aki mindig újításra, bátorságra bíztatta tanítványait, Berget szabályosan felelősségre vonta, mondván, ennyire merész darabot nem lett volna szabad írni…A viszony hónapokra megromlott köztük, s ez Berget igen fájdalmasan érintette. Minden áron igyekezett újra kiérdemelni Schönberg elismerését. S miután Schönberg elsősorban azt kifogásolta, növendéke eddig alkotott művei mind kamaradarabok, dalok, s az egyetlen nagy apparátust megmozgató kompozíció, a botrányt provokáló zenekari dalciklus pedig nyúlfarknyi tételekből áll, Berg megpróbált egy nagyobb szabású zenekari művet alkotni. 1914-ben készült el a három tételnyi opusszal, amit természetesen Schönbergnek ajánlott. A három tétel közül az első meglehetősen rövid – mindössze 56 taktusnyi. Ütős-effektusokkal kezdődik, a zörejekből-zajokból bontakozik ki az első dallamosabb gondolat: egy kis-szekundlépést ismétel a fagott, basszushangszerhez képest igen magas regiszterben, majd ehhez a hangközhöz új hang csatlakozik. Az építés tehát fokozatos, logikus – bár egy idő után már nem könnyű logikáját követni a hallgatónak. Amit első hallásra is felfedezhetünk: a tétel végén fordított sorrendben térnek vissza a kezdő-ötletek. A végkicsengés ismét a zörejeké, zajoké. A második tétel, a Reigen (azaz Körtánc) is hasonló felépítésű. Páros metrumú keret közt hangzik el a távolról Gustav Mahler Ländler-témáira emlékeztető táncmelódia. A második tétel közel kétszer olyan hosszú, mint az első, a harmadik, az Induló pedig legalább olyan terjedelmes, mint az előző kettő együttvéve. Szerkezete összetettebb (van elemző, aki bevezetés és coda közt négy szakaszt különböztet meg benne). Hangulata szinte mindvégig baljós – mintha benne a komponista a küszöbön álló nagy világégést jósolná. Teljes terjedelmében a mű csak jó másfél évtizeddel keletkezése után, 1930-ban hangzott el nyilvános hangversenyen. Ekkor Berg már közismert, sikeres szerzőnek számított. Wozzeck című operáját egyre több társulat tűzte műsorára. Jómódban élt, autóval járt (ami akkoriban távolról sem volt általános). És – tegeződött egykori tanárával, akiből rég elpárolgott a hajdani harag. Legfeljebb kis irigységgel szemlélhette, hogy a növendéknek alkalmasint jobban megy a sora, mint neki.