Gyászhangok Széchenyi halálára

A Gyászhangok Széchenyi István halálára zongoraverziója napokkal a gróf 1860. április 8-i halála után, majd zenekari hangszerelése ugyanaz év augusztusában keletkezett. Viharos tetszést aratott a decemberi bemutatón és megismételték.

Szerkezete nagy vonalakban: A‒B‒C‒B‒A + coda. Hangneme g-moll, B-dúr középrésszel és G-dúr befejezéssel.

A pillanat nyugalmát fájdalmasan kettéhasító, élesen disszonáns kezdést Arany János – ugyancsak a legnagyobb magyar elhunytára írt – költeményének nyitó soraihoz szokás hasonlítani:

„Egy szó nyilallott a hazán keresztül,

Egy röpke szóban annyi fájdalom;

Éreztük, amint e föld szíve rezdül

És átvonaglik róna, völgy, halom.”

A folytatás magányos, széttöredező recitativo-ívei után kezdetét veszi a körben forgó, g–b–cisz–fisz basszus-ostinatóra épülő szakasz, amely képi erejénél fogva közeledő és távolodó gyászmenet benyomását kelti. Fojtott indulású, majd különös fokozáson átmenő, lassú csárdásmuzsika ez, a folyamatlogika révén érdes disszonanciákkal megtűzdelve, összességében mégis hallatlan-finom, arisztokratikus méltóságú lejtéssel. A középrész („B”, 29. ütem) dúrba vált; ellágyuló lírája mintha előbb a nemzeti hérosz személyére, majd a centrális („C”) szakasz a gróf heroikus tetteire emlékezne a hangok eszközeivel. Utóbbi (a 37. ütemtől) ezért a diadal zenéje: pillantás a múltra (megfelelőjét, a visszatekintést a hős életére Erkel Hunyadi Lászlójának Hattyúdalában is föllelhetjük).

Ám az elrévülés békéjét feldúlja a mű kezdetéről már ismert, fájdalomhordozó kiáltás, majd az emlékezés fátylára immár ünnepélyes, nemzeti hang kollektív tónusa vet fényt, melyben a recitativo jeges magánya is oldódik valamelyest. Végül mindent fölold ‒ beleértve a visszatérés ismételt, komor pompáját is ‒ a túlvilági színben játszó befejezés.

Mosonyi 1860 körüli alkotásain egyértelműen érződik Liszt szimfonikus költeményeinek – mint a kor legmodernebb nyelvezetű zenekari opusainak – hatása. Így bár a Gyászhangok… magyar tetrachord-ostinatójának léteztek életműbeli előzményei (A honvédek ‒ zenekari fantázia, Búcsú a Gyermekvilág sorozatból), azok liszti előképe is megvolt már a Hősi siratóban. Sőt, hatásról és majdani visszahatásról is beszélhetünk az ostinato vonatkozásában: Mosonyi képletét átvéve – s több tekintetben is a Gyászhangoktól inspiráltan – alkotta meg Gyászelőjáték és gyászinduló, majd Teleki László c. zongoradarabjait az idős Liszt.

Mosonyi egy másik, hasonlóan poétikus gyászdarabot is írt a Gyászhangok… keletkezésének évében, A csalogány panasza Egressy Béni felett című elégiát.