A „Gulág” egytételes nagyzenekari mű, leginkább a szimfonikus költemény műfajába sorolható, ahhoz a típushoz, amelyben a szerző egyetlen összefogott, sűrített képbe igyekszik tömöríteni mondanivalóját. A kompozíció 2008-ban keletkezett, ősbemutatóját Selmeczi György vezényelte a kolozsvári Magyar Opera zenekarának élén.
A mű inspirációs forrása kétségtelenül azokban a beszámolókban keresendő, melyeket a szerző közvetlenül a túlélőktől hallott, azokról a hihetetlenül kegyetlen eseményekről, amelyek a XX. század terrorra alapozott rendszereinek megtorló színterein, az emberi méltóság meggyalázása közepette történtek meg. A művel kapcsolatos nyilatkozataiban a szerző többször kitért arra, hogy „ez a zene az emberi szenvedésnek kíván figyelmeztető emléket (symphonic memorial) állítani és méltatlannak tartja azt a kérdésfeltevést, vajjon melyik színtéren volt nagyobb a szenvedés, hol volt szörnyűbb a halál.” Ezt kívánja kifejezni a partitúra címlapjára írt mottó Radnóti Miklóstól: „Oly korban éltem én…”
Kifejezőeszközeit illetően a szerző hű marad erősen polifonizált stílusához. A kiélezett hangszerelési effektusokban kibontakozó, egyidőben elhangzó, egymás fölé-alá komponált ellentétes jellegű dallamvonalak feszült hangulatot teremtenek. Egy keserű hangvételű korál mellett megjelennek a távoli szülőföld, a „búvó otthoni táj” elfúló hangfoszlányai, a darabot lezáró, a férfikar előadásában megszólaló „de profundis clamavi” bibliai zsoltárszöveg mintegy szakralizálja az emberi szenvedésről rajzolt zenei képet.