Galántai táncok

“Galántán töltötte a szerző gyermekkora legszebb hét esztendejét. Híres volt akkor a galántai banda, Mihók prímás alatt. De még híresebb lehetett száz évvel azelőtt. 1800 táján Bécsben több füzet magyar tánc jelent meg. Egyiknek címe így jelöli meg forrását: “von verschidenen (sic!) Zigeunern aus Galantha”. (…) Hadd folytassa ez a kis mű a régi galántai hagyományt.” – írja a szerző Galántai táncok című darabja elé.
Kodály Zoltán (1882-1967) 1933-ban, a Budapesti Filharmóniai Társaság megalakulásának 80. évfordulójára komponálta máig egyik legnépszerűbb szimfonikus művét. A bemutatóra ugyanebben az évben került sor.

A tétovázó bevezetésben a cselló, majd a kürt hozza a jellegzetes, lassú verbunkos motívumot. A dallamtöredékek között a többi muzsikus mintha keresgélné, merre is fejlessze tovább ezt a zenei anyagot. Az elsőhegedűk melódiája után a klarinét mutatja meg az utat: rögtönzésszerű kadenciája a darab főtémájába, a szerzői utasítás szerint “méltóságteljesen lépkedő” verbunkosba torkollik. Az ismétlésnél szenvedélyesebbé váló dallam megszólaltatásában már a teljes zenekar részt vesz.

Az első közjátékban ugrótáncot idéző, pizzicatóval kísért, csipkelődő fafúvós-, és komoly, sodró erejű vonósállások váltják egymást. Szellemes szerzői megoldás az ismétlésnél a fafúvósok dallamát kopulázni; a fuvola és a pikoló kvintpárhuzamban halad. Az ismét megjelenő rondótéma szenvedélyességét az üstdobtremolók és a dallamsorvégi crescendók fokozzák.

Az oboaszólóval kezdődő szakasz dudatáncot imitál. Kontrasztanyaga fényes és áttetsző a triangulum csengő-bongó hangja, a pikoló magas fricskái, a vonósok üveghangjai miatt. Aztán a vonóskar kiemelkedésével mintha a dudaszólóra kontrázna rá a népi zenekar. A visszatérő andante maestoso témát pár ütem után elsöpri az egyre sodróbb és extatikusabb harmadik közjáték. A vonósok indítják, majd fokozatosan minden hangszercsoport bekapcsolódik a hajszolt táncba.

“Kicsit ázottan” – lehetne az alcíme a harmadik, negyedik kürt indította résznek. A klarinétszóló akár egy részeg ember dudorászását is evokálhatja, amint derűsen, de már szinte eszméletlenül próbál hazatámolyogni.

A mulatság azonban nélküle is folytatódik. Egyre sodróbb lendülete csak egyetlenegyszer torpan meg, épp a tetőpontján. A fortissimo a-moll terület után egy pianissimo gisz-moll akkord: hátborzongató pillanat. A méltóságteljes, keserédes főtéma végigvonul a fuvolán és az oboán, majd visszaérkezik oda, ahonnan elindult, a sírva vigadó klarinéthoz. A darab végére a téma közjátékszerű megjelenése előttről ismerős, szédítően örvénylő tánc tesz pontot – azaz felkiáltójelet.