G-dúr hegedűverseny, K. 216

I. Allegro II. Adagio III. Rondo. Allegro

Az 1775-ös esztendő a tizenkilenc éves Mozart számára nem kecsegtetett túl sok kedvező eseménnyel, a korábbi hónapok müncheni állással kapcsolatos reményei szertefoszlottak, és Salzburg akkori zenei, illetve általános kulturális provincializmusa, a hercegérsek szűkkeblűsége szinte fojtogatta az ifjú muzsikust. Kompozíciói azonban nagy bőségben áradtak, még opera-megrendelésnek is eleget kellett tennie. A hegedűverseny is ekkor érik fontos műfajjá keze alatt. Ebben az esztendőben, 1775-ben keletkezett öt hegedűversenye a műfaj mesteri kezelésének fokozatos fejlődését tükrözi.
A G-dúr versenymű az ugyanez év tavaszán komponált opera, az Il ré pastore egyik ária-ritornelljéből átvett témával kezdődik. Stílusa jóval határozottabb, egyénibb, sőt magabiztosabb, mint a környező hegedűversenyeké. A nyitó Allegro témáját hagyományos értelemben vett dallamnak alig lehet nevezni, inkább trilla, vagy tematikus rangra emelkedett, bővült ornamens. Az Adagio tétel dallama ezzel szemben kifejező ének, voltaképpen szerenádzene, J. Chr. Bach gáláns stílusa visszhangzik benne. A záró rondó (Allegro) a francia potpourri szerkezetét vette mintául. A tétel tempóinak sokfélesége, a témák és a különféle stilizált táncok, közöttük kifejezetten népies dallamok – például egy musette – változatos beépítése már nyugodtan nevezhető a felnőtt korba lépő Mozart mesterművének.