Fuvolaverseny

Jacques Ibert (1890–1962) zenéje a francia zeneszerzés konzervatívabb vonulatát képviseli: bár harmónia világa tagadhatatlanul 20. századi, a hagyományos hangnemi keretek közül soha nem lép ki; műveit tiszta, világos formálás, briliáns, áttetsző hangszerelés, s a karakterek és a műfajok sokfélesége jellemzi. Ibert erősen vonzódott a színpadhoz: hat operát (közülük kettőt barátjával, Artur Honeggerrel közösen), továbbá hét balettet, színpadi és rádiójáték-kísérőzenéket komponált (többek között ő is megírta a maga Szentivánéji álom kísérőzenéjét), s emellett lelkes filmzeneszerző is volt. De írt dalokat, kamaradarabokat (egy vonósnégyest is), szólóműveket zongorára és más hangszerekre; legihletettebb alkotásai azonban zenekari darabjai: két szimfónia, nyolc szimfonikus tétel és három versenymű. Ez utóbbiak közül ma kétségtelenül a legendás francia fuvolás, Marcel Moyse számára készült Fuvolaverseny a legnépszerűbb. Moyse 1932-ben lett a párizsi Conservatoire tanára, s még ebben az évben kérte fel Ibert-t a mű megírására. Az 1932–33-ban komponált, s 1934-ben bemutatott darab a hangszer irodalmának egyik legnépszerűbb, s egyben legnehezebb versenyműve. Nyitótételének kezdetén a fuvola motorikus, tizenhatod-mozgású témát intonál, s ez a mozgásforma lesz jellemző majd a tétel egészére. A fuvola mellett időről időre a többi fafúvós hangszer, mindenekelőtt a fagott és a két klarinét is szóló-szerephez jut. A lassú tétel gyönyörű, impresszionista tájkép; itt kis időre a hegedű is szólóhangszerként lép fel. A mű érdekessége, hogy a tételek terjedelme egyre növekszik, s a klasszikus hagyománnyal ellentétben a darab súlypontja inkább a fináléra, mint a nyitótételre esik. Ez az erőteljes jazz-hatást mutató finale a Fuvolaverseny talán legeredetibb, elementáris hatású, s egyúttal nagyon szellemes tétele, melynek főszereplője a ritmus. Az újra és újra felbukkanó zenekari kezdőtéma a négy- és háromnegyedes ütemek váltakozására épül, ráadásul a páros ütemek nyolcadai aszimmetrikusan tagolódnak (3+3+2); egy későbbi szakaszban pedig a 2/4-ben játszó fúvósokhoz 3/8-os vonóskíséret társul. A fuvola szólama a korban elképzelhető valamennyi virtuóz technikai elemet felvonultatja, a tétel végén parádés kadenciával.