Exodus

Erkki-Sven Tüür a most ötvenes éveiben járó zeneszerző-generáció legizgalmasabb tehetségű képviselői közé tartozik nem csupán hazájában, Észtországban, de a nemzetközi zenei életben is. Elsősorban hangszeres szerző, akinek művei számos díjat nyertek, és a legrangosabb helyszíneken és fesztiválokon szólalnak meg, jelentős előadó-művészek tolmácsolásában. Kompozíciós stílusában két élesen eltérő szakaszt különböztethetünk meg, melyeket a rockzene területén eltöltött fiatalkori évek előztek meg. Első korszakának stílusát maga metanyelvinek nevezi; ennek lényege a legellentétesebb zenei stílusok és technikák szembeállítása és új keretek között történő kombinálása, az érzelmi és az intellektuális energiák kezelése és egyansúlyba hozása. Második korszakát, amely 2000 után, egy rövid átmeneti szakaszt követően kezdődött, „vektoriális” megközelítésűként jellemzi; ennek lényegét úgy lehet összefoglalni, hogy az egész kompozícót egy „forráskódból”, egy olyan számsorozatból származtatja, amely hangközök egymásutánjának felel meg. Egész zeneszerzői attitűdjét summázza viszont Tüürnek az a másik kijelentése, amely szerint „darabjaim hangokban megfogalmazott absztrakt drámák, szereplőkkel és rendkívül dinamikus eseménysorozattal, amely egy szüntelenül elmozduló, táguló és összehúzódó térben bontakozik ki”.
A Birmingham város szimfonikus zenekarának ajánlott, 1999-ben Paavo Järvi vezényletével bemutatott, Exodus című 16-17 perces zenekari kompozícója alkotója szerint „olyan utazás, amely az emberiségnek a korlátai alól való megszabadulás iránti olthatatlan vágyára” reflektál. A cím értelmezésére négy lehetőséget is felkínál a szerző: eszerint 1. Mózes második könyve ihlette; 2. az embernek arról a vágyáról szól, hogy legyőzze a nehézkedést; 3. vagy arról a másik vágyáról, hogy a spirituálisat elválassza a testiségtől; végül 4. a cím arra utal, hogy a komponálás idejére elvonult a Hiiumaa szigeti nyaralójába. Így vagy úgy, a darab elementáris hatást kelt fokozatosan felgyülemlő energiáival, amelyek egy kataklizma erejével robbannak ki a darab tetőpontján. A hatalmas érzelmi és dinamikai csúcspont azonban kiváló színérzékkel, a lehető leggondosabban kidolgozott hangszereléssel párosul, s mesteri az is, ahogyan a tetőpont után a zene elcsendesedik, a zenei szövet egyre vékonyabbá válik, s a mozgás egyre lassul, amíg már csupán dallamtöredékek lebegnek a levegőben. Végül a darab mintegy a semmibe illan az utolsó pillanatok magas fekvésű vonós-akkordjainak csillámló ködéből.