I. (Esz-dúr) zongoraverseny

Az első vázlatokat egy Esz-dúr hangnemű versenyműhöz Liszt még ifjúkorában, 1830. táján vetette papírra. Részletesebben azonban csak a weimari időszakban kezdte kidolgozni a kompozíciót. Igen nagy műgonddal és önkritikával dolgozott rajta, nem kevesebb, mint öt változatot készített az idők során.

A bemutatóra végül 1855. február 17-én került sor Weimarban: Liszt maga játszotta a zongoraszólamot s a vendégként idelátogató Berlioz vezényelt. A mű négy tételnyi anyagot fog össze egyetlen nagy egységgé. A nyitórész energikus, hősies zenekari főtémával indul, amit igen hamar a zongora “grandioso” feliratú, roppant kényes kadenciája követ. A zenekari főtéma különféle alakváltásokban, de mindig felismerhetően a további részekben is visszatér – kivéve a gyengéd lassút. Ez a H-dúr hangnemű Quasi Adagio olykor kamarazeneszerűen finom, áttetsző, szárnyaló, kantábilis melódiáját először a hangfogós vonósok szólaltatják meg a zongora akkordfelbontásos, gyengéd kísérete mellett. Nagy szerepet kap a szóló cselló, majd a formarész közepe felé a fuvola indít játékosabb, jellegzetesen anapesztikus ritmusú témát. Triangulum ütések jelzik a Scherzo kezdetét. Az utolsó rész, a finale nem hoz új témát. A már megismerteket halljuk viszont, ám olykor teljesen megváltoztatott alakban. A lassú rész álmodozó dallamát például Liszt harsány indulótémává átalakítva idézi vissza.