Egy amerikai Párizsban

George Gershwin a nagy sikerű Rosalie című show – melynek zenéjét a magyar származású Sigmund Romberggel közösen komponálta – 1928. januári bemutatója után márciusban Európába utazott, hogy kissé kipihenje magát. Ekkor tervezte befejezni a két évvel korábbi párizsi utazásakor „Very Parisienne” felirattal papírra vetett vázlatait, azaz az Egy amerikai Párizsban című művét. A párizsi sugárutakon hallható taxidudák hangja olyannyira elkápráztatta, hogy egy barátjával az Avenue de la Grand Armee autósüzleteiben vásárolt néhányat, hogy hangjukat készülő művébe is belekomponálhassa.

A három egymáshoz szorosan kapcsolódó részből álló műben Gershwin – saját szavaival élve – megjeleníti „egy amerikai látogató impresszióit, amint kóborol Párizsban, hallgatja a különböző utcai zajokat és magába szívja a francia atmoszférát.” Ez a leírás leginkább az első részre illik, amelyet egy blues-os második szakasz követ, amelyben „amerikai barátunk megadja magát a honvágynak”. Ugyanakkor – mint Gershwin írja – „a nosztalgia nem halálos betegség”, így az amerikai látogató a mű harmadik részében „ismét éber szemlélője a párizsi életnek”.

Az Egy amerikai Párizsban című szimfonikus zenekari kompozíció ősbemutatójára 1928. december 13-án került sor a Carnegie Hallban, a New Yorki Filharmonikus Zenekar előadásában, Walter Damrosch vezényletével. Gershwin arra a kérdésre, hogy vajon a klasszikus repertoár részévé válhat-e a műve, így válaszolt: „Tudják, ez nem egy Beethoven-szimfónia. Ez egy humoros darab, semmi ünnepélyesség nincs benne. Nem arra való, hogy könnyeket fakasszon. Ha – mint egy könnyű, vidám darab, benyomások sorának zenei kifejezése – örömöt okoz a szimfóniák közönségének, akkor elérte a célját.”

Az Egy amerikai Párizsban Gershwin egyik legnépszerűbb kompozíciója lett. A mű első lemezfelvétele 1929-ben készült az RCA Victor lemezcég számára. A felvételre meghívták a zeneszerzőt is, azonban a lemezcég zenekarát vezénylő Nathaniel Shilkret – arra hivatkozva, hogy a hangfelvétel minőségéért ő maga felel – kitessékelte őt a stúdióból. Valamivel később mégis visszahívta, ugyanis kiderült, hogy nincs, aki eljátssza a rövid cseleszta szólót, amit így a felvételen a zeneszerző előadásában rögzítettek. 1951-ben zenés film is készült An American in Paris címmel (rendező: Vincente Minnelli, főszereplők: Gene Kelly és Leslie Caron), melybe több más Gershwin-zene mellett egy táncjelenet kísérőzenéjeként – Johnny Green átdolgozásában – a címadó művet is beillesztették.