Déli rózsák

A valcer az előkelő társaság elítélő kritikája és többek között a porosz udvar tilalma ellenére a bécsi kongresszus (1814/1819) után minden addigi tánctól eltérően a társadalom összes rétegében elterjedt. A 19. és 20. században különféle típusai alakultak ki, változott a tempója, formája és előadásmódja is. Eleinte rendszerint két, egyenként nyolcütemes részből álltak a keringők. Később Hummel, Schubert és Beethoven több tétel sorozatából alakította ki őket. A valcer történetére döntő hatást Carl Maria von Weber koncertdarabja, a Felhívás keringőre című alkotás gyakorolt: a zárt ciklus lassú bevezetővel és a mű kezdetét visszaidéző kódával egészült ki. Ezen jellegzetességek az 1820-az években J. Lanner és az idősebb Johann Strauss által kialakított klasszikus bécsi keringőre is érvényesek. Az ő kompozícióik is bevezetéssel indulnak, melyet öt valcer és a kóda követ.

 

Ifjabb Johann Strauss (1825-1899), a “valcerkirály”, id. Johann Strauss legidősebb fia is átvette ezt a formát, de túllépett az előző generáció kompozíciós eszközein: a bevezetést egyfajta zenekari előjátékká bővítette, a harmóniát választékosabbá, egyre merészebbé, a ritmikát pedig fűszeresebbé alakította, esetenként énekszólamokkal dúsította (ld. A kék Duna első változatát). Apja keringőivel szemben nemcsak méreteiben, de tartalmilag is kibővítette a keringőket, szimfonikus koncertdarabbá fejlesztette a műveket. Elsősorban a bevezető részekben alkalmaz motivikus munkát és törekszik egy-egy hangulat ábrázolására.

 

Apja, aki – bár zongorára taníttatta fiait – sokáig ellenezte, hogy zenei pályára lépjen, polgári karriert szánt neki. 18 éves korában Strauss mégis elhagyta a számára kijelölt tanintézményt, s néhány évre rá, 1844-ben megalapította saját, tizenöt tagú zenekarát. A két együttes – az ifjabb és az idősebb Johann zenekara – folyamatosan versengett egymással, majd az apa halála után egyesült. Ifjabb Johann vezetésével számos koncertkörutat tett, 1872-ben Amerikában is vendégszerepelt. Világszerte ismertté vált, 1863 és 1870 között a bécsi udvari bálok állandó vezetője lett.

 

Ahogy a “valcerkirály” ragadványnév mutatja, keringői hozták meg számára a legnagyobb sikereket, az utókor is elsősorban ezek révén tartja számon. 1844-ben, zenekara alapításának évében komponálta az elsőt (Sinngedichte, op. 1), s élete végéig ontotta magából a slágerré változó dallamokat, pontosan 168-at (nem számítva az operettekben megjelenőket).  Fülbemászó dallamosságuk, kitűnő hangszerelésük révén keringői mindenhol, minden társadalmi rétegben csodálatot keltettek, amelyben még olyan zenészek is osztoztak, mint Johannes Brahms és Hans von Bülow. Nagyszámú valcere közül a legismertebbek közé sorolható a Bor, dal, asszony (Wein, weib und Gesang, op. 333, 1869), a Spitzentuch der Königin című operettből származó Déli rózsák (Rosen aus dem Süden, op. 388), a Császárkeringő (Kaiserwalzer, op. 437) és a Kincskeringő.