1921-ben a svájci drámaíró, René Morax Dávid király című darabjával szerette volna újra megnyitni színházát, a Theatre du Jorat-t a Lausanne-hoz közeli Mézi?res-ben. Amikor a darab kísérőzenéjének megírásához keresett munkatársat, a felkérést az idő rövidsége miatt többen visszautasították. Végül Ernest Ansermet és Igor Stravinsky javaslatára az akkor 29 éves, viszonylag kevéssé ismert Arthur Honeggerhez fordult. Honegger örömmel vállalta a munkát, és két hónap alatt megkomponálta a 27 számból álló kísérőzenét, melynek eredeti hangszerelése a helyi színházterem méreteihez igazodott: a 17 tagú zenekart csupán fúvós- és ütőhangszerek, valamint egy-egy bőgő, zongora, harmónium és cseleszta alkotta. A bemutató sikerén felbuzdulva Morax és Honegger 1922-ben elkészítette a mű szimfonikus zenekari koncert-verzióját, amellyel a zeneszerző megalapozta nemzetközi hírnevét. (A mű két verziója egyébként csak a hangszerelésben különbözik egymástól, illetve abban, hogy a koncert-változatban a színpadi cselekményt a történés megfelelő pontjain egy narrátor foglalja össze.)
Morax drámájaa bibliai Dávid király történetének egyes részleteit dolgozza fel, zsoltárszövegek felhasználásával. Miután Honegger műve eredetileg színpadi kísérőzenének készült, tételeinek legtöbbje meglehetősen rövid, és sok színpadszerű gesztussal él. A hangszerelés terén Honeggernek sikerült a szükségből erényt kovácsolnia: a fa- illetve rézfúvós és ütős hangzásra épülő kamaraegyüttessel igen nagy karakterbeli változatosságot teremtett, és a szöveg tartalmát plasztikusan megjelenítő, különleges hangszín-kombinációk sokaságát alkotta meg. A tisztán zenekari, a vokális szóló- és duett-, illetve a kórustételek mellett néhány helyen a hangszerek prózai szöveget kísérnek. Az egyik ilyen, rendkívül erőteljes hatású tételben, „Az endori boszorkány éneké”-ben a látó asszony hátborzongató zenekari kísérettel idézi meg Saul parancsára Sámuel próféta szellemét;a „Gilboa siralmá”-ban a szoprán és az alt szólista szöveg nélküli sirató-dallamával egyidejűleg, szintén prózában hangzik el Dávid király Sault és Absalomot gyászoló szövege.
A komponista a Dávid királyban szándékoltan sokféle zenei stílust idéz fel a múltból és a maga korából, a gregoriánon, a protestáns korálon és Bach virtuóz kórus polifóniáján át a jazzig. A kísérőzene 27 tételét számos tonális és tematikus kapcsolat fogja össze. A három nagy részre tagolódó mű középső részét csaknem teljes egészében egy meglepően nagy terjedelmű, hirtelen karakterváltásokban gazdag tétel, a „Tánc a frigyláda előtt” foglalja el. A tétel csúcspontján, a záró Alleluja előtt az angyal (szoprán-szóló, a háttérben csilingelő cseleszta-színnel) megjövendöli Dávid királynak, hogy „…majd születik fiad, Aki uralkodni fog a népeken, Fiam lesz ő, s atyja leszek én, Neve legnagyobb lesz a földön, Minden népeknek fényessége lesz az ő neve, S Dávid fia lesz ő!” A harmadik rész csak röviden idézi fel Dávid király bűnbeesését, viszont két, egymást követő zsoltár-tételben mutatja be bűnbánatát. Az elsőt a kíséret dermedt monotóniával ismételgetett akkordjai teszik emlékezetessé;a másodikban Honegger a 16. századi hugenotta zeneszerző, Claude Goudimel egy dallamát idézi fel. A mű végén visszatér az angyalok Alleluja kara, s előtte a jövendölés is: „Jő egy nap, midőn egy virág kivirul megifjodott törzsedből, és illata megtölti az élet leheletével mind a népeket idelenn.” A szoprán szólista énekét megismétli a kórus is;a dallam félreérthetetlenül utal a „Wachetauf, ruftuns die Stimme” kezdetű korálra.